eur:
393.83
usd:
365.5
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Paragrafus magazin

Az InfoRádió jogi magazinműsora: minden, ami jog.

Készült a Médiatanács támogatásával a Médiatanács Támogatási Program keretében.

Adás:
csütörtök, 20.00

Ha az aláírás jogszabályi követelményként jelenik meg, és papíralapú dokumentáció nélkül, közvetlenül elektronikus formában szeretnénk jognyilatkozatot tenni, célszerű biometrikus aláírást alkalmazni – hangzik el a műsorban, amelyben a zsarolóvírusok új generációjáról, valamint a rendkívüli munkavégzés szabályozásáról is hallhatnak beszélgetést.

Meghallgatom
Meghallgatom

Az elektronikus aláírás nem ruházható át másra, ennek lehetőségét a szolgáltatók kizárják. Abban az esetben, ha egy cég képviselete állandó, tanúsítvány kiállítása kezdeményezhető, amellyel a munkavállaló eljárhat egyes ügyekben - mondta a Paragrafusnak nyilatkozó közjegyző. Műsorunk a munkavállalók ellenőrizhetőségének, illetve a védettségi igazolvány munkajogi kérdéseivel is foglalkozott. Utóbbi bemutatását csak munkajogi, munkavédelmi, foglalkozás-egészségügyi vagy munkaszervezési céllal kérheti a munkáltató - hangzott el az adásban.

Meghallgatom

Magazinunkban a többi között arról hallhatnak, hogy megalakult a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, a védettségi igazolvány bemutatását kérni nem alkotmányellenes. Mindezek mellett az építészet szerzői jogi kérdéseivel is foglalkoztunk.

Meghallgatom

A magazinműsorban szó volt a fizetési meghagyásos eljárásokról, amelyekből kevesebb indult tavaly a koronavírus-járvány miatt. Arról is hallhatnak, hogy ismeretterjesztő videósorozatot indított a Legfőbb Ügyészség, hogy a talán nehezen értelmezhető jogi fogalmak is érthetők legyenek mindenki számára. Felhívjuk a figyelmet az adathalász SMS-ek veszélyeire is.

Meghallgatom

Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökség a bűnügyek felderítésében végzett munkájával, valami a jogellenes gyermekelvitel családjogi kérdéseivel is foglalkoztunk magazinműsorunkban. Utóbbiról az InfoRádiónak nyilatkozó ügyvéd azt mondta: az ilyen ügyek kulcskérdése mindig a gyermek szokásos, életvitelszerű tartózkodási helye.

Meghallgatom

Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökség tevékenységéről, az Állami Számvevőszék megújított és aktualizált önkormányzati öntesztetjéről, valamint a közjegyzői eljárásokról is szó volt magazinműsorunkban.

Meghallgatom

Az emberi jogok nem az állam kegyéből, hanem az emberi mivoltunkból fakadnak. Az élethez való jog vagy az emberi méltósághoz való jog még világjárvány alatt sem korlátozható – mondta a Paragrafusnak nyilatkozó nemzetközi jogász, aki a vakcinaútlevélről és az oltási igazolványról is beszélt. Magazinműsorunkban emellett az üzletekre vonatkozó új jogszabályokkal is foglalkoztunk.

Meghallgatom

Magazinműsorunkban a többi között arról hallhatnak, hogy a szigorított járványügyi védekezés ideje alatt is elintézhetők a fizetési meghagyásos ügyek, azonban szóban nem terjeszthető elő beadvány, és az iratbetekintési jog sem gyakorolható átmenetileg személyesen. Azzal is foglalkoztunk, hogy miként tehetik ésszerűbbé és gördülékenyebbé a közjegyzői eljárásokat a modern technológiával folytatott adatkutatások.

Meghallgatom

Megnövekedett az igény az életbiztosításokra a koronavírus-járvány alatt. Adásunkban az ehhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkoztunk, amellett, hogy a prémiumjuttatáshoz, valamint az otthoni munkavégzéshez kötődő aktuális munkajogi kérdésekre is kerestük a válaszokat.

Meghallgatom

Hogyan működnek a bíróságok, és milyen eljárásokat folytathatnak le a szigorított járványügyi intézkedések ideje alatt? Milyen szabályok vonatkoznak a közjegyzői irodákra, és milyen esetekben van lehetőség a személyes ügyintézésre? A többi között ezeknek a kérdéseknek jártunk utána magazinműsorunkban.

Meghallgatom

A védettségi igazolványról, a jogi szakma társadalmi megítéléséről, az ingatlan adás-vételi szerződések megkötéséhez kapcsolódó fontos kérdésekről is szó volt a magazinműsorban. Az adásból az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány második hulláma után, és a harmadik hulláma közepén mennyien keresik fel a közjegyzőket.

Meghallgatom

A műsor heti témái között szerepel a rendkívüli jogrend meghosszabbítása, a lakásvásárlókat érintő különböző ingatlanjogi kérdések, valamint az okiratok felülhitelesítése is.

Meghallgatom

Több bizonytalanságot is hozott a nemzetközi üzleti és kereskedelmi kapcsolatokban az Egyesült Királyság kiválása az Európai Unióból. Ezek közül az egyik problémát a határon átnyúló peres eljárások jelentik. A témában Rusznák Csaba ügyvéd nyilatkozott a Paragrafus magazinműsornak. Emellett a márciustól az üzletekben is kötelezően kihelyezendő új energiacímkékről is hallhatnak az adásban.

Meghallgatom

A magazinműsorban a többi között a közjegyzői okiratokról, a biztoságos internethasználat fontosságáról, a Gazdasági Versenyhivatal zöld reklámokkal kapcsolatos ellenőrzésének tapasztalatairól, valamint a teherautókat és autóbuszokat érintő közúti ellenőrzésekről és a szabálytalanságok esetleges következményeiről is hallhatnak.

Meghallgatom

Milyen hatással van a járvány az ügyvédi hivatásrendre? Melyek azok az új gyakorlatok, amelyek a pandémia után is meghatározók lehetnek a szakmában? A kérdésekre Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke válaszolt. Mindemellett az otthoni munkavégzés aktuális jogi kérdéseiről, valamint a júliustól hatályos fogyasztóvédelmi szabályokról is hallhatnak a magazinműsorban.

Meghallgatom

Magazinműsorunkban összeállítást hallhatnak a 160 éve, 1861-ben tartott Országbírói Értekezlet jelentőségéről, interjút hallhatnak a világűrjog aktuális kérdéseiről, valamint arról is, hogyan változott meg a közjegyzők munkája a koronavírus-járvány miatt.

Meghallgatom

Az ügyvédi távazonosítás és a távellenjegyzés lehetőségéről, a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi káresemények biztosítási kérdéseiről, valamint a koronavírus-vakcina beadásához kapcsolódó esetleges előnyökről, az úgynevezett immunitás-jogosítványokhoz kapcsolódó adatvédelmi kérdésekről is hallhatnak a magazinműsorban.

Meghallgatom

A Paragrafus magazinműsorban összeállítást hallhatnak Varga Zs. András, a Kúria új elnökének céljairól. Interjút hallhatnak Tóth Ádámmal, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökével, akit a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa egy évre elnökévé választott. Mindemellett azzal az aktuális kérdéssel is foglalkoztunk, hogy a munkáltató kötelezővé teheti-e a munkavállalóknak a koronavírus elleni védőoltás felvételét.

Meghallgatom

2020 adatvédelemi szempontból is mozgalmas év volt, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedésekkel előtérbe kerültek a személyes adatok védelmének kérdései – hangzott el a magazinműsor idei első adásában, amely a többi között a megváltozott jótállási szabályokkal, valamint az előzetes bizonyítási eljárással is foglalkozott.

Meghallgatom
×
×
×