eur:
393.77
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gazdaság

Információcserével segíti az APEH a gazdaságélénkítést
2009. március 20. 18:59
Információcserével segíti az APEH a gazdaságélénkítést
Információcserével segítik a gazdaság élénkítését célzó programot a jövőben a program kidolgozásában résztvevők és az állami adóhatóság - erről egyezett meg Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke és Császár Antal miniszterelnöki megbízott. Szikora János a találkozót követően elmondta: a kis- és közepes vállalkozások helyzetét értékelő, a problémáikat jelző adatokat kívánják a jövőben megosztani egymással.
GVH:  élénkül a verseny a bankok között a törvénymódosítással
2009. március 20. 17:31
GVH: élénkül a verseny a bankok között a törvénymódosítással
Több aggályát is megfogalmazta a Bankszövetség a jövő héten a parlament elé kerülő, a bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozó törvénymódosításról. A szövetség főtitkára azt mondta: technikailag is nehéz megvalósítani azokat a javaslatokat, amelyek a kormány megfogalmazott, mert minden szakmaiságot nélkülöznek. A Gazdasági Versenyhivatal szóvivője ugyanakkor arról beszélt, hogy nem a hiteleket drágítja, hanem inkább versenyt generál a bankok között a törvénymódosítási javaslat.
×
×
×