eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Gazdaság

Palócz Éva: Egymillió helyett már 100-200 ezer új állás is hasznos lenne
2010. február 6. 11:50
Palócz Éva: Egymillió helyett már 100-200 ezer új állás is hasznos lenne
Orbán Viktor évértékelő beszédében az erős kormányról, az állami szabályozó szerep erősítésének szükségességéről beszélt. A Fidesz elnöke szerint a következő 10 évben egymillió új munkahelyet kell teremteni. Palócz Éva, a Kopint-Tárki kutatóintézet vezérigazgatója azt mondta, a Fidesz elnöke irányokat vázolt fel, amelyeket a párt a gazdaságpolitikában valószínűleg alkalmazni akar.
Brutálisat zuhanhat a magyar részvénypiac
2010. február 5. 12:58
Brutálisat zuhanhat a magyar részvénypiac
A portfolio.hu által a tegnapi és ma reggeli tőzsdei eséssel kapcsolatban megkérdezett üzletkötők egyike sem látja olyan tragikusnak a helyzetet, mint ahogy azt sokan gondolják. A Concorde üzletkötője szerint innen ugyan jöhet még esés (15-20 százalékos), de nem egy hét, hanem pár hónap leforgása alatt. Az Erste szakértője pedig úgy véli, ebbe a csökkenésbe már bele lehet venni, mivel a soron következő támaszok brutálisan erősek, mind a BUX, mind az OTP esetében.
Oszkó: A görög fertőzés automatikusan nem terjedhet át Magyarországra
2010. február 4. 19:55
Oszkó: "A görög fertőzés automatikusan nem terjedhet át Magyarországra"
A Görögország fenntarthatatlan gazdaságpolitikája miatt kialakult problémák nem terjedhetnek át automatikusan Magyarországra, mivel a két állam gazdasági kapcsolatai igen szűkre szabottak - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Oszkó Péter hozzátette: szerint a görög példa nyomán nem szigorodhatnak tovább az EU követelményei az eurózónához való csatlakozásra aspiráló országokkal szemben, hiszen a szigor már most is meglehetősen nagy.
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása a feketelistán
2010. február 4. 18:23
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása a feketelistán
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása szerepel az állami nyilvántartások kimutatásait tartalmazó online adatbank feketelistáján, főleg adóvégrehajtás miatt. Várszeghi György, az APEH végrehajtási osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: elméletben elképzelhető, de nem életszerű, hogy egy cég tulajdonosa ne tudjon arról, hogy ellene végrehajtást kezdeményezett az adóhivatal.
×
×
×