eur:
394.22
usd:
364.96
bux:
65556.24
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Csúcsra emelkedett a vállalati hitelállomány

Márciusban csúcsot ért el a céges hitelek állománya: a nem pénzügyi vállalatoknál lévő hitelek mennyisége a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint meghaladta a 9040 milliárd forintot, ami éves szinten 18,5 százalékos bővülés. Radimeczky Géza, a Money.hu ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, hogy több oka is van a hitelnövekedésnek.

A hitelállomány valóban megugrott, de mindenképpen le kell szögezni azt, hogy ebben az árfolyamhatás is közrejátszott. A vállalati hitelállományoknak közel 40 százaléka euróban denominált, és a forint gyengülése következtében az árfolyamhatás is hozzáadhatott a hitelek emelkedéséhez - mondta az InfoRádiónak Radimeczky Géza, a Money.hu ügyvezető igazgatója.

Az emelkedés tartalmi okai közül kettőt említett. Az egyik a támogatott hitellehetőségek - mint az Nhp hajrá - bővülése, illetve a cégek a meglévő hitelkereteiket is nagyobb mértékben, nagyobb összegeket hívtak le, pont a válság hatásainak ellensúlyozására. Elmondta: az Nhp hajrá egy nagyon kedvező hitelkonstrukció. Két százalékos kamaton nagyon hosszú futamidőre, húsz évre vehető fel.

"Itt azért nemcsak új hitelfelvételek látszanak, hanem meglévő hitelek refinanszírozása is folyik a kedvező kamat miatt"

- hívta fel a figyelmet az ügyvezető. A cégek elsősorban a válság okozta nehézségeket próbálják ellensúlyozni és a működésüket finanszírozzák. "A szállítói láncokon sok esetben most ért ide a leállás hatása, és a forgóeszköz-keretek kihasználása nagyon nagy mértékben ezt célozza" - tette hozzá Radimeczky Géza.

Szerinte nagyon is lehetséges, hogy egyes vállalkozások korábban elhalasztott beruházásokat most a kedvező hitelekből próbálnak megvalósítani. Mint mondta, léteznek olyan erős, pénzügyileg stabil cégek, akik a leállás időszakát felújításra használják, és hogy hasznosan töltsék ezt az időszakot, előrehoznak bizonyos tervezett beruházásokat, hiszen van tartalékuk. "De arra is gondolhatunk, hogy a válság által nem érintett, vagy akár kedvezményezett ágazatokban szintén kezdhetnek beruházásokat, gondolok itt a logisztikai, egészségügyi vállalkozásokra, bizonyos kiskereskedelmi láncokra, a mezőgazdaságban tevékenykedő cégekre" - mondta Radimeczky Géza. Ezek a válságban részben lehetőséget is láthatnak, és akkor a beruházás teljesen indokolt az esetükben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×