eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hatalmas olajfolt úszik a Kelet-kínai-tengeren

Mintegy tizenhat kilométer hosszú olajfoltot hagyott maga után a kigyulladt, majd elsüllyedt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren a japán hatóságok és a kínai média egybehangzó hétfői jelentései szerint.

A CCTV kínai állami televízió szerint az olajfoltot a hajóbaleset helyszínétől keletre fedezték fel vasárnap, szélessége másfél és hat kilométer között mozog, és észlelése óta a többszörösére nőtt, ami tovább táplálja a tengeri élővilágra leselkedő veszély miatti aggodalmakat. A legnagyobb olajszennyezésről lehet beszélni az 1991-es angolai baleset óta, amikor is 260 ezer tonna nyersanyag került a tengerbe egy tarthályhajóból délnyugat-afrikai ország partjainál.

A szennyezés felszámolása már elkezdődött, és közben leállították az eltűntek felkutatására irányuló nagyszabású mentőakciót.

A 136 ezer tonna rendkívül gyúlékony könnyű olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre. A tartályhajó egy hétre rá, vasárnap süllyedt el.

A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője már vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak.

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint a hajó fedélzetén történt robbanások miatt megrepedt a hajótest, és a tengerbe ömlő olaj nagy része lángra kapott. Hétfőn is sűrű füst gomolygott a katasztrófa helyszínét. Szakértők szerint az élővilágában nagyobb kárt okoz az elégő olajnál az, hogy a hajó elsüllyedése miatt feltehetően a hajótestben maradt olajon kívül a rendkívül mérgező üzemanyag is a tengerbe kerül.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×