eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Friss hír a nyugdíjakról

A napokban megkapják megemelt járandóságukat a nyugdíjasok -mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt közölte: ma banki utalással, január 16-án postai úton kezdik kézbesíteni a megemelt nyugdíjakat. Megismételte: az idén tavalyhoz képest 3 százalékkal magasabb nyugdíjat utalnak át, miután a számítások szerint ennyi lesz az infláció 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan mintegy négyezer forinttal érkezik több az érintettek számlájára havonta, mint a tavalyi évben.

A nyugdíjak emelése 2,7 millió embert érint, közülük mintegy 2 millióan öregségi nyugdíjasok. Emellett érinti a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket, többek között az árvaellátásban, a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásban, az özvegyi járadékban, rokkantsági ellátásban, baleseti járadékban részesülőket.

Kitért arra is: folytatják a Nők 40 programot, ebben eddig 200 ezren részesültek, és amelyre az idei költségvetésben 260 milliárdot különítettek el.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×