eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Tízmilliárdok folyhatnak be az államkasszába

Tízmilliárdok folyhatnak be az államkasszába

A Facebook helyben, a tevékenysége szerinti országokban fogja könyvelni reklámbevételeit ahelyett, hogy dublini székhelyén venné nyilvántartásba azokat.

A jövőben helyben könyveli majd reklámbevételeit a Facebook, adta hírül a vállalat. A cég így sok országban saját kirendeltségeket hozhat létre és fizethet be adót az államkasszákba – magyarázta Szabó Dániel, a Napi.hu szerkesztője. Szerinte a lépés az eddig be nem fizetett adók kérdését nem rendezi, ettől a problémától a társaság továbbra sem szabadul.

„Mindenképpen előremenekülésről van szó a Facebook esetében, ugyanis nagyon sok tagállam – köztük Magyarország is – már kikelt az ellen, hogy nem fizetnek adót az itt keletkezet bevételük után” – mondta Szabó Dániel. Hozzátette, továbbra is kérdés, hogy a jövőben indulnak-e perek a cég ellen. A Facebook valószínűleg külön-külön akar megegyezni a tagállamokkal, az országok pedig egyértelműen érdekeltek abban, hogy a 10-15 év alatt  be nem fizetett adót valamilyen formában kikényszerítsék a cégóriásból.

Magyar vonatkozásban a Facebook hozzávetőlegesen 100 milliárd forintnyi adót nem fizetett be az államkasszába,

ez az összeg természetesen országonként jelentősen változhat. A Napi.hu szerkesztője szerint csak a Facebook és Google hirdetései által 30-35 milliárd forintnyi összegekről lehet beszélni, ami hozzávetőlegesen a teljes magyar reklámpiac bevételének a fele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×