eur:
394.61
usd:
365.18
bux:
65477.72
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Súlyos korlátozások várnak az autósokra

Súlyos korlátozások várnak az autósokra

A következő években több lépésben szigorítják a szmogriadó szabályait Budapesten, első körben a robogókat tiltják majd ki a városból de 2019 októberétől az Euro 4-es környezetvédelmi besorolású dízelek sem járhatnak majd, a szmogriadó riasztási fokozatának idején.

Az első változás már életbe is lépet, miszerint

a rendszám nélküli robogók szmogriadó idején nem közlekedhetnek a fővárosban

– mondta az InfoRádió Tempó című magazinműsorában Karner Miklós. Az Autó, autós szaklap főszerkesztő-helyettese hozzátette: rengeteg ilyen járműt használnak a városban, így számos futár és ételszállító is ezt az eszközt választja.

A kismotorral közlekedők valószínűleg autóra váltanak majd szmogriadó idején, amivel megnövekszik a kocsiforgalom, így nem feltétlenül célravezető az új szabályozás – hívta fel a figyelmet a szakértő. A másik érdekesség, hogy a norma egy kategóriába sorolja a régi, 100 kilométeren négy litert fogyasztó, kétütemű járműveket és az alig két literes fogyasztású, négyütemű robogókat.

2018 október elsejétől szmogriadó esetén kitiltják az Euro 3-as dízelüzemű – az 1990-es évek második, kétezres évek elején gyártott – gépjárműveket Budapestről. Így a korábbi harmados korlátozás helyett

az autók közel 40 százaléka nem léphet forgalomba

ilyen esetekben. 2019 októberétől pedig az Euro 4-es környezetvédelmi besorolású dízelkocsik sem közlekedhetnek a fővárosban, ez pedig a gépjárművek 50 százalékát is érintheti.

Nem csak az autók szennyezik a környezetet, hanem a különböző anyagokat égető lakosok is – hívta fel a figyelmet a szaklap főszerkesztője. Így a jogalkotók úgy döntöttek, hogy a kitiltott arány 50 százalék feletti mértéke már nem csökkentené jelentősen a légszennyezést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×