eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nem kellene lemondani a nyugdíjról

Nem kellene lemondani a nyugdíjról

Rövidesen eltörölheti a kormány a 65 év alatti, ellátásban részesülőkre vonatkozó bérplafont annak érdekében, hogy minél többen ismét munkába állhassanak – erősítette meg az InfoRádiónak Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a korhatár előtti ellátásban részesülőkre vonatkozik a tizennyolc havi minimálbérplafon, ami egy kereseti korlátot jelent – mondta Mészáros Melinda. Ha ezt az összeget eléri az érintett csoportba tartozók jövedelme, a tárgyévben már nem részesülhet korhatár előtti ellátásban.

Ez komoly problémát jelenthet azoknak, akiknek év közben szűnik meg a munkaviszonya, és így az év hátralévő részében semmilyen ellátást nem kapnak. Ezért a LIGA Szakszervezetek és a munkavállalói oldal közösen kezdeményezte, hogy

töröljék el a bérplafont. Ezt a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet is indokolja

– tette hozzá a szervezet elnöke.

Mészáros Melinda szerint a korlátozás eltörlése ösztönzőleg hathat, és ennek köszönhetően sokkal többen vállalnának munkát a korhatár előtti ellátásban részesülők körében. A LIGA jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium felé, hogy a helyzetet év végéig rendezni kell, hogy akik a következő évben elhelyezkednének, ismerjék a jövő évre vonatkozó szabályokat. Így az elnök reméli, hogy a kormány még a héten tárgyal a kérdésről.

A szervezet javasolta továbbá, hogy a jelenlegi nyugdíjas-szövetkezeti rendszerben jellemző járulékkedvezményt terjesszék ki azon foglalkoztatottakra is, akik nem szövetkezeti keretek között végzik a munkájukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×