eur:
393.52
usd:
364.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A következő két évben még több új lakás átadása várható

A következő két évben a mostaninál is több új lakás átadására lehet számítani a jelenlegi ismeretek szerint 2019 végéig tartó 5 százalékos kedvezményes áfakulcsnak köszönhetően - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakértő hangsúlyozta, Magyarország jelenleg kimagasló építési kedv tapasztalható, ami a kínálatot növelő áfacsökkentés mellett a keresletet fokozó családi otthonteremtési programnak (csok) is betudható. Példaként említette, hogy az idei első háromnegyed évben 50 százalékkal nőtt az átadott lakások száma az előző év hasonló időszakához képest.

Balogh László beszélt arról is, hogy az új lakások négyzetméterenkénti átlagos ára Budapesten 650-700 ezer forint között mozog, míg a nyugati országrészben ugyanez 360-400 ezer, a keleti régiókban pedig 350-380 ezer forint. Hangsúlyozta továbbá, hogy a használt lakásoknál még nagyobb eltérés tapasztalható a főváros és a vidék között, az ilyen típusú budapesti ingatlanok ugyanis átlagosan háromszor drágábbak, mint az ország többi részén találhatók.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×