eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
A banki ügyintézők körmére néztek

A banki ügyintézők körmére néztek

Az ügyfelek előzetesen is széleskörű tájékoztatást kapnak a bankokban a különböző lakáshitelekről – derült ki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) próbavásárlásaiból. Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője elmondta: egyedül a várakozási idő volt negatív tapasztalat, de ez is kiküszöbölhető.

A szövetség szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a próbavásárlókat úgy végezték el, mintha semmilyen információjuk nem lenne a bankok által nyújtott hitelről. Mind az akciókról, mind a kötelezően csatolandó dokumentumokról széleskörű tájékoztatást nyújtottak a bankok, még részletes előzetes kalkulációt is kaptak a FEOSZ felmérést végző munkatársai. Minden bank honlapján megtalálhatók a lényeges információk, így érdemes onnan tájékozódni az ügyintézés előtt – tette hozzá Kispál Edit.

A kamatoknál, kedvezményeknél a kockázatokra is felhívták a figyelmet a pénzintézet dolgozói, elmondták, mely konstrukcióval lehet jól vagy éppen pórul járni. Volt olyan bank, mely arról tájékoztatott, hogy deviza alapú hitelt nem nyújt, mert az abban rejlő veszélyt nem vállalják. Egyes intézeteknél online vagy telefonos ügyintézésre is lehetőség nyílik, sőt az is előfordul, hogy házhoz megy az banki alkalmazott.

Negatív tapasztalat egyedül a hosszúra nyúló várakozási idő, illetve az előfordult, hogy pénteken déli 12 órakor már nem állt rendelkezésre megfelelő információval rendelkező ügyintéző – emelte ki a szövetség szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×