eur:
395.1
usd:
366.14
bux:
65172.79
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Oda került a BUX, ahol még sosem volt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,73 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 38 325,93 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: napközben tipikusan pénteki hangulatban telt a kereskedés a BÉT-en, a záró szakaszban azonban átlagon felüli forgalmat teljesített a magyar piac a régiós CECE index hétfőtől érvényes átsúlyozásával összefüggésben, amelyben a magyar részvények is érintettek.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Londonban péntek reggel történt terrortámadás némileg negatív hatást gyakorolt a nemzetközi piacokra, a BUX-index mozgását azonban a hír nem befolyásolta. A vezető papírok közül kiemelte a Molt, amelynek továbbra is emelkedik az árfolyama, ez az elemző szerint a részvény hamarosan életbe lépő felaprózásával van összefüggésben. (A névérték nyolcadolásával az ezer forintos részvények helyébe 125 forintos részvények lépnek, amelyekkel szeptember 26-tól lehet kereskedni.)

  • A Mol 255 forinttal, 1,05 százalékkal 24 510 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban, így a részvény árfolyama új éves csúcsára emelkedett.
  • Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,05 százalékkal 10 325 forintra csökkent, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,84 százalékkal 483 forintra nőtt, forgalma 512,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 88 forinttal, 1,33 százalékkal 6729 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2998,12 ponton zárt pénteken, ez 49,01 pontos, 1,61 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

A bankszektor átlagánál is kiugróbb eredménnyel zárta 2023-at az MBH Bank: a tavaly május 1-jei fúzióval létrejött hitelintézet 345 milliárd forintos korrigált adózás előtti teljes átfogó eredményt ért el. Az elért 33%-os tőkearányos nyereség jócskán felülmúlja a piac átlagát, pedig rendkívül konzervatívan céltartalékoltak. A bankcsoport több sikeres akvizíciót is végrehajtott, a mérlegfőösszege 500 milliárd forinttal emelkedett, és ebben a Fundamenta felvásárlása még nincs is benne, utóbbi egyébként 16,1%-ról 20,6%-ra fogja növelni lakossági hitelpiaci részesedésüket. A részleteket a tőzsde honlapján megjelent gyorsjelentés mellett egy csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette a menedzsment.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 09:57
×
×
×
×