eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hol keres többet egy magyar szobalány? Ausztriában vagy Angliában?

Lasszóval kell fogni a takarítókat. Budapesten, Pest megyében, és a Dunántúlon alig lehet már képzett takarítót találni, de a képzettség nélküli, betanított takarítók is egyre kevesebben vannak. Könnyen megérthetjük, miért is van ez így: külföldön tapasztalat nélkül a sokszorosát kereshetik meg, mint amennyit Magyarországon kapnának.

"Soha nem gondoltam, hogy hotelban fogok dolgozni" - kezdi a 25 éves Cintia, aki négy éve él Nagy-Britanniában. Érettségi után úgy döntött, külföldön próbál szerencsét. Először Hollandiába ment, ahol két éven át dolgozott takarítónőként, ezalatt az idő alatt jól megtanulta az angol nyelvet. "Nem szerettem Hollandiát, gondoltam kipróbálom Londont.

Kijöttem és másnap már dolgoztam" - meséli a Pénzcentrumnak. Ő egy ügynökséghez ment be az önéletrajzával, rövid elbeszélgetés után pedig már meg is kapta a címét a hotelnak, ahol másnap kezdhetett.

Hasonlóan szerezte meg első londoni munkáját György is. Ő már alapból jól beszélt angolul és németül, korábban néhány hónapot dolgozott egy hamburgi fagyizóban. Egy fórumon látott egy hirdetést, hogy lakótársat keresnek London belvárosába. Lecsapott a lehetőségre, kiment. 320 font volt a szállás havonta, gyorsan munkát kellett találnia, hogy ki tudja fizetni. Kinyomtatta az önéletrajzát, és sétált egyet a környéken. Beadta az összes hotelba, hostelba, és már a második napon csörgött a telefonja: felvették a lakástól néhány perc sétára található butikhotelba recepciósnak. "Nettó 1100 fontot kerestem, gyakorolhattam a nyelvet, de félév bőven elég volt" - meséli. Végül azért mondott fel, mert Norvégiában kapott egy jobb álláslehetőséget.

Nyelvtudás nélkül nem megy

Óriási a munkaerőhiány, ha valaki dolgozni akar, azonnal el tud helyezkedni tényleg, de minimális angol nyelvtudás elengedhetetlen

- mondja Cintia. Ő egyébként 4 év alatt 5 hotelban dolgozott, most épp Hertfordshire megyében, Hemel Hempsteadben lakik és egy kis hotelban koordinálja és ellenőrzi a szobalányok munkáját. Azt mondja, van előrelépési lehetőség, de ahhoz jól kell dolgozni és ki kell állnia magáért az embernek. Ő minél rövidebb idő alatt minél nagyobb tapasztalatra szeretne szert tenni, ezért időről időre jelzi az ügynökségnek, hogy váltani szeretne. "Mindig egyre nagyobb hotelekbe mentem, és mindig egyre nagyobb felelősségű munkát kaptam, egyre több pénzért" - jegyzi meg.

Cintia most évente 22 ezer fontot, vagyis közel 7 és fél millió forintot keres. Azt mondja, szobalányként kb. 15 ezer fontot lehet keresni évente, vagyis úgy 5 millió forintot. A Holiday Inn Expressbe, ahol ő is dolgozik, most is keresnek egyébként szobalányt, óránként 7 és fél fontos, vagyis 2500 forintos fizetésért. Viszonyításképp: Magyarországon találtunk olyan szállodát, ahol havi nettó 175-180 ezer forintért keresnek szobalányt, de van, ahol bruttó 180 ezret kínálnak napi 8 órás, bejelentett munkáért.

2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglakozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak - nyilatkozza alig másfél hónappal ezelőtt Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. A helyzet javítására a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke idén januárban szakmai ajánlásában tett javaslatot az idei és a 2018-as nettó takarítási óradíjakra. Ez alapján a kormányzat által bevezetett minimálbér- és garantált bérminimum emelés hatásaira tekintettel 2017-ben a nettó takarítási óradíjra 2012 forint/óra, 2018-ra 2214 forint/óra költségre tett ajánlást.

Hiába dolgozol rengeteget, egyszerűen nem tudod élvezni a szabadnapokat, nagyon drága az élet. Ha azért van kint valaki, hogy kicsit megszedje magát, hogy félre tudjon tenni, akkor bizony össze kell húzni a nadrágszíjat

- mondja György. Ő nem vágyik vissza Londonba, de azt mondja, nem bánta meg: két műszakban dolgozott napi 8 órában, a hét öt napján, és nagyon jól megtanult angolul.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×