eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Már a kánikula elején sok áramot fogyasztunk

Már most, a kánikulai napok kezdetén 10 százalékkal ugrott meg az elektromos hálózatok napi csúcsterhelése – értesült az InfoRádió a MAVIR rendszerirányítási és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettesétől. Tihanyi Zoltán szerint mindez azt jelenti, hogy ezekben a napokban 6200 megawatton van a napi legnagyobb felhasználás.

Szerdán és csütörtökön körülbelül 6200 megawattos volt a csúcsterhelés a magyar rendszerben, míg az elmúlt hetekben a kellemes 20 Celsius-fok körüli hőmérsékletben 5600-5700 megawatton volt a napi legnagyobb igénybevétel.

Ez már jelentős, 10 százalék körüli emelkedés

– ismertette Tihanyi Zoltán.

Hozzátette, hogy ez az érték a napi legnagyobb teljesítményt jelenti, amit negyedórás átlagban rögzítenek a statisztikákban.

A vezető elmondta, hogy a pillanatnyi értékeket a MAVIR honlapján is nyomon lehet követni, és grafikus formában is közzéteszik azokat a honlapon, így visszamenőleg is meg lehet nézni.

„A másik fontos mérőszám az egész nap felhasznált villamos energia mennyisége, ami kicsit kisebb arányban növekszik, mint a csúcsterhelés” - tudatta a MAVIR vezérigazgató-helyettese.

Elmondta, hogy jellemzően minél hosszabb ideig tartanak a szélsőséges viszonyok – akár az extrém kánikula, akár a jelentős hideg –, annál erősebb annak a hatása a fogyasztásra – legalábbis egy bizonyos mértékig.

Már a kánikula elején sok áramot fogyasztunk

Hiszen nem egyik pillanatról a másikra hevülnek fel az épületeink, úgyhogy a hűtésre fordított energiaigény is napról napra növekszik – magyarázta Tihanyi Zoltán.

A vezető elmondta: mivel tartós a kánikula, növekedésre számítanak az energiafelhasználásban a következő időszakban.

„Ennek mértékét viszont nagyon nehéz megjósolni. A mostani 6200 megawattos szintről valószínűleg eljutunk 6400 megawattig akár néhány nap alatt. A hétvégéken azonban mindig alacsonyabb a fogyasztás, emiatt ilyenkor egy kis visszaesés van. De ha a következő hét is hasonlóan alakul, akkor a mostaninál magasabb terhelésekre kell számítani” - mondta a vezető.

Tihanyi Zoltán úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy a januári 6780 megawattos rekordot nem éri el a mostani nyári terhelés. Ám lehet, hogy kicsivel meghaladja a 2-3 évvel ezelőtti – 6400 megawatt körüli – nyári csúcsot, ami januárig a legnagyobb volt.

„Egyértelműen ugyan sosem merném kijelenteni, de

a jelenlegi várható hőmérsékleti szintek mellett csúcsdöntésre nem számítok”

- összegezte a vezető.

„Az, hogy a nyári meleg vagy a téli hideg okoz nagyobb kihívást a rendszer és az erőművek számára, nem teljesen egyértelmű. Télen a fagy, a hideg teszi nehezebbé a működést, ám a hálózati elemek ilyenkor nagyobb terhelést tudnak elviselni. A nyári kánikulában viszont a hálózati elemeknek – elsősorban a távvezetékeknek – a terhelhetősége lecsökken, hiszen felhevülnek, megnyúlnak, így pedig egy relatíve kisebb terhelés is jelenthet nagyobb kihívást, megoldandó feladatot a hálózatüzemeltetők számára” - részletezte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vezérigazgató-helyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×