eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Megdöbbentő szakadék a fizetés és a nyugdíj között

Megdöbbentő szakadék a fizetés és a nyugdíj között

A jövedelme nagyjából negyven százalékát elbukja az, aki most vonul nyugdíjba. Nem vigasztaló, hogy a jövőben várhatóan még rosszabb lesz az arány.

Megjelent az idei első negyedéves statisztika a nyugdíjkifizetésekről. Ebből az derül ki, hogy

a nyugellátások átlagos havi összege 119 484 forint volt

ebben az időszakban - írja az mfor.hu.

A nyugdíjba vonuló alapesetben az öregségi korhatár betöltése után járó nyugdíjat kapja meg. Ehhez azonban kapcsolódhatnak egyéb ellátások is, például az elhunyt, szintén nyugdíjas férj vagy feleség után özvegyi nyugdíj illeti meg a házaspárját. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kimutatása ezért különbséget tesz a nyugdíjasok között, egyrészt a jogcímek szerint, másrészt a juttatott ellátások szerint. Öregségi - tehát a korhatárt betöltött - nyugdíjas honfitársaink száma például 2 034 759 volt az első negyedévi statisztika szerint. Körükben a teljes ellátás havi átlagos összege 124 014 forint volt. Ebből a főellátás 112 498 forintot tett ki. Kiegészítő ellátásban 664 780 öregségi nyugdíjas részesült. Vagyis vannak, akik csak egy jogcímen kapják a járandóságukat, mások többféle ellátásban is részesülnek.

Külön tartják nyilván azokat a hölgyeket, akik rendelkeznek 40 év szolgáltati idővel, ezért nyugdíjba vonulhattak: 146 876 fős csoportjukon belül 121 547 forint volt a teljes ellátás havi átlagos összege (a főellátásé valamivel kevesebb, 120 013 forint).

Szintén az öregségi nyugdíjasok közt tartják nyilván az egykor a fegyveres testületekben szolgálókat, szám szerint 2262 főt. Ők a maguk idejében az általános nyugdíjkorhatár alatt vonulhattak nyugdíjba, de a kimutatások szerint nem csak ebben kedvezett nekik a mindenkori nyugdíjrendszer: ők kapják a legmagasabb, 220 819 forintos átlagos nyugdíjat is.

Eközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a nettó havi átlagkereset ugyanebben az időszakban 198 400 forint volt (családi kedvezmény nélkül számítva).

Vagyis a nyugdíj és a nettó kereset közötti különbség 78 916 forint, ami azt jelenti, hogy

az átlagnyugdíj ma Magyarországon a nettó átlagkereset 60 százaléka.

A lap szerint a jövőben vélhetően még nagyobb lesz a szakadék.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×