eur:
392.94
usd:
367.96
bux:
66110.56
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Több pénzt hagytak itt a külföldiek

Több pénzt hagytak itt a külföldiek

Csökkent a Magyarországra érkezett turisták száma, de nőtt azoké, akik vásárolni, üzletelni, dolgozni érkeztek.

Az utasforgalmi szolgáltatások külkereskedelmi többlete 156 milliárd forint volt 2017 első negyedévében, ez 9,3 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal nemzetközi utazásokról közzétett adataira hivatkozva. Az év első három hónapjában 10,6 millió alkalommal utaztak Magyarországra külföldiek, ami nem jelent mennyiségi változást a tavalyi évkezdethez képest.

Változott viszont a beutazások célja, a turisztikai utazások száma például 7,2 százalékkal visszaesett. A külföldiek által itt töltött 22 millió nap 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve, de 5,6 százalékkal nőtt az átutazási és vásárlási céllal érkező külföldiek száma, így összességében 0,2 százalékkal emelkedett az első negyedéves beutazás mérlege.

Többlet mutatkozik a külföldiek magyarországi költésében is: az első negyedévben 321 milliárd forintért vásároltak árut és szolgáltatásokat az érkezők, ami 3,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A külföldiektől származó bevétel nagyobb része, mintegy 230 milliárd forint számít turisztikai költésnek.

A többnapos beutazások időtartama 5,4-ről 4,9 napra csökkent.

A hosszabb időre beutazók között a Romániából, Szlovákiából és Németországból érkezők vezetik a toplistát, a legtöbb pénzt viszont az Ausztriából érkezők (39 milliárd forint) költötték el. Utánuk a Romániából jövőktől származik a legmagasabb összeg (33 milliárd forint), majd a Szlovákiából (29 milliárd), valamint a Németországból beutazóktól (25 milliárd). A németek körében a legnagyobb (85 százalékos) a turistaként érkezők aránya.

Magyar vagyok, és turista

A magyarok 4,3 millió napot töltöttek külföldön az első negyedévben, ami 3,2 százalékos növekedést jelent. Átlagon felül, 4 százalékkal nőtt az egynapos utak száma, ezek kétharmada vásárlási és üzleti célú volt, a növekedésben benne vannak a határon átdolgozók is. Ausztriába és Szlovákiába tart az egy napra turistaként kiutazók csaknem 80 százaléka.

Olaszországba, Franciaországba és Spanyolországba a korábbinál jóval több magyar látogatott el. A magyarok az egynapos utak során 7,7 százalékkal többet, személyenként 12 500 forintot költöttek.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×