eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Lehetővé teszi a csatlakozásokat a Ryanair

Biztosítja a csatlakozásokat a Ryanair a jövőben saját járatai között - jelentette be Kenny Jacobs, a légitársaság marketingigazgatója csütörtökön.

Az ír diszkont légitársaság ezzel az első nagy diszkont légicég lesz Európában, amely biztosítani fogja az átszállásokat járatai között. Az MTI-hez eljuttatott közleményben Kenny Jacobs azt is kiemelte, hogy néhány más légitársaság járataira is biztosítják majd az átszállási lehetőséget.

Bár a vezető légitársaságokat nem említett, korábban a Ryanair az ír hálózatos légicéggel, az Aer Lingusszal, illetve a szintén diszkont Norwegian Air Shuttle-lal állapodott meg csatlakozások biztosításáról.

Az ír diszkont a négy éve futó Always Getting Better nevet viselő minőségjavító csomagja keretében vezeti be a szolgáltatást. A cég tájékoztatása szerint a programnak köszönhetően 50 százalékkal nőtt a társaság utasforgalma és Európa legnagyobb forgalmat elérő légitársasága lett, megelőzve a korábbi listavezető Lufthansát. A Ryanair 2016-ban 117 millió utast szállított járatain, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×