eur:
394.02
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Vodafone perel az állami mobilszolgáltatás miatt

A Vodafone bíróságon megtámadta az állami mobilszolgáltatási tenderből való kizárását. A pályázatot a Telekom nyerte meg.

A Vodafone Magyarország az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadta a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) azon határozatát, amellyel a KEF kizárta a vállalatot a "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés - 2016" elnevezésű eljárásból - közölte a mobilszolgáltató társaság hétfőn.

A Vodafone ezzel arra a bejelentésre reagált, miszerint a következő időszakban a Telekom lesz a magyar állam mobilszolgáltatója a KEF központosított közbeszerzési eljárásának nyerteseként.

Az állami intézmények 2017 februárjától kezdhetik meg a szerződéskötést a szolgáltatóval, az ezt követő 39 hónapban a Magyar Telekom, illetve leányvállalata a T-Systems Magyarország látja el a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobilinternet szolgáltatással.

A Vodafone Magyarország 2014 eleje óta
(a legutóbbi hasonló tender nyerteseként) az állami intézmények első számú mobilszolgáltatója.

A Vodafone-t a KEF túl alacsony árajánlatra hivatkozva zárta ki a pályázatból. Ezzel kapcsolatban a Vodafone felhívta a figyelmet, hogy a KEF döntése után indított bírósági eljárás a mai napig nem zárult le. Ha a KEF és a Telekom szerződést köt, ez a Vodafone álláspontja szerint érvénytelennek minősül, és könnyen előfordulhat, hogy a bírósági döntés nyomán meg kell majd semmisíteni. 

A Telekom reagálása

A Magyar Telekom a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) központosított közbeszerzési eljárásának keretében minden szempontból érvényes és versenyképes ajánlatot tett, ennek eredményeként szerződhetett az ajánlatkérővel. A Telekom ajánlatát leendő ügyfelei igényeinek maximális figyelembevételével alakította ki, a szolgáltató és az ügyfelek közötti szerződéskötés pedig már a mai naptól lehetséges annak érdekében, hogy a kormányzati szervezetek és a rendszerhez önként csatlakozó intézmények minél előbb megelégedéssel használhassák a Telekom szolgáltatásait - közölte a cég kommunikációs igazgatósága.

A mobilszolgáltató közleménye szerint az eljárásban a Vodafone ajánlotta a legkedvezőbb mobilszolgáltatási díjtételeket: a verseny végeredményét döntően befolyásoló, a belföldi tarifák összehasonlíthatóságát szolgáló "súlyozott szolgáltatási díjak összesen" bírálati elemre a Vodafone 2317 forintos, míg a Magyar Telekom 3603 forintos ajánlatot tett.

A Vodafone arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény értelmében még akkor sem lenne kötelező egy másik szolgáltatóhoz átszerződni, ha a jelenleg folyamatban lévő bírósági eljárás lezárult volna.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×