eur:
394.25
usd:
365.1
bux:
65463.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rá sem fogunk ismerni a gyorsforgalmi útra

Kiválasztották az út tervezőit, az eddig tudható információk alapján jelentős változások lesznek.

Az eredetileg becsült 250 millió helyett 174,5 millió forintért - közös ajánlattevőként - a Lonberg Építőipari és Szolgáltató Kft. valamint a Linakron Mérnöki Kft. tervezheti a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének az első ütemét - írta a napi.hu.  A nyertesekkel a szerződést a BKK január 3-án kötötte meg.

A konkrét részletekről nem szól sem az ajánlattételi felhívás, sem az eredményt tartalmazó közlemény. A lap azonban a BKK egy anyagára hivatkozva leírta az első ütemmel kapcsolatos elvárásokat:

  • A főpálya és szervizutak közötti elválasztása megszűnik,
  • középen új elválasztás épül, így az út  2x3 sávos lenne a Gyömrői úttól kifelé,
  • a különszintű átvezetések irányonként 1-1 sávosak maradnak,
  • a megengedett sebesség egységesen óránkénti 70 kilométer lenne a teljes úton,Új gyalogos felüljáró épül a Csaba utca vonalában, és kerékpárút lesz a Csévéző utca, valamint a Ferihegy 1-es terminál között.

Az anyag tartalmazza a gyorsforgalmi út egy további szakaszának 2x2 sávossá bővítését, a felül- és aluljárók fejlesztését, bővítését.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×