eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Távozik a bankvezér

Zolnai György elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a Budapest Bank éléről, vezetői feladatait március 31-ig látja el, utódjának keresése folyamatban van - közölte a bank. Zolnai György a Raiffeisen Bank élére kerül.

A tájékoztatás szerint a vezérigazgató személyes karriercéljait követve távozik a banktól, utódlásáról a közeljövőben születik döntés.

Mint írták, vezetése alatt a Budapest Bank megerősítette pozícióját a nagybanki élmezőnyben. Zolnai György 2011 júliusa óta áll a bankcsoport élén, 2015 és 2016 során sikeresen vezette át a bankot a tulajdonosváltás folyamatán.

A tulajdonos képviseletében Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos a közleményben elmondta: a bank az állami tulajdonlás elmúlt másfél éve alatt sikeres volt. Teljesítménye 2016-ban kiváló, és a 2017-es üzleti terv is jó alapot ad a további növekedéshez.

A Budapest Bank az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként 1987-ben jött létre, országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában, a nyolc hazai nagybank egyike.

Zolnai György, a Budapest Bank távozó elnök-vezérigazgatója lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte nem sokkal később a Raiffeisen Bank International.

A tájékoztatás szerint az új vezérigazgató kinevezésének véglegesítéséhez a felügyelőbizottság, és a magyarországi felügyeleti szervek jóváhagyása is szükséges. A bank közölte azt is, hogy Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. jelenlegi vezérigazgatója 2017. május 1-el távozik.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×