eur:
395.11
usd:
365.66
bux:
65398.26
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A vasárnapi boltzár megdöbbentő következménye

A vasárnapi boltzár megdöbbentő következménye

Alaposan átrendezte a kártyahasználók fogyasztói szokásait a vasárnapi boltzár: fél évvel a vasárnapi bolttilalom feloldása után is jóval kevesebben fizetnek kártyával a hét utolsó napján, mint a bezárás előtt.

A Mastercard legfrissebb adatai arra utalnak, hogy hosszú távú trendváltozás zajlik le a kiskereskedelemben: a hétvégi nagybevásárlások jelentősége csökken, a forgalom lassan áthelyeződik a munkanapokra.

2015 márciusa, a boltzár bevezetése előtt még a heti kártyás költések értékének átlagosan 11 százaléka esett vasárnapra. A vasárnapi üzletzár idején azonban a heti kártyás forgalomnak már csak 4 százaléka jutott a hét utolsó napjára, összértékben pedig 65 százalékkal csökkentek a vasárnapi kártyás fizetések értéke. A jókora zuhanás magyarázata az volt, hogy a nyitva tartó kisboltoknak pedig csak kis része rendelkezett kártyaelfogadó POS-terminállal, illetve sokan átütemezték a bevásárlásokat a hét más napjaira.

Bár a boltzárt idén áprilisban feloldotta a kormánytöbbség, a fogyasztói szokások megváltoztak: fél évvel a nagy üzletek vasárnapi újranyitása után is

mindössze a heti átlagos költések 9 százaléka jut a hét utolsó napjára,

pedig közben a kiskereskedelmi forgalom tovább erősödött, és a bankkártya-használat népszerűsége is jelentősen nőtt.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a vasárnapi bolttilalom eltörlése és augusztus között átlagosan 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma, míg a 2016. június 30-át megelőző egy évben a bankkártyás vásárlások száma 23 százalékkal, összértéke pedig majdnem harmadával, 28 százalékkal növekedett Magyarországon. 

Nem divat a hétvégi nagybevásárlás

A nagyobb, hétvégi „élménybevásárlások" jelentősége fokozatosan csökken: a vasárnapi boltzár előtt a hét első három napjának a heti kártyás költésből való részesedése még 12-13 százalék volt, míg a péntek és a szombat volt a csúcsüzem a maga 18 százalékos részarányával. A boltzár eltörlése után azonban nemcsak a vasárnapi kártyás költés részaránya nem állt vissza a korábbi szintre, hanem

a szombati kártyás költések részaránya is 4 százalékponttal csökkent

a boltzár alatti adatokhoz képest. Ugyanakkor a mindössze 12 százalékos részarányt képviselő hétfői nap mára már 15 százalékosra nőtt és vele együtt a keddi, szerdai kártyás forgalom is jelentősen erősödött.

Azaz: míg a kiskereskedelemben továbbra is a péntek a legfontosabb nap - jelenleg is ezen a napon történik a kártyás vásárlások mintegy ötöde, 18 százaléka – a hétvégi bevásárlások jelentősége csökkent, a kiskereskedelmi forgalom jelentős része pedig „szétterült" a hét munkanapjain. Így a korábban erős csütörtökön és pénteken sem sietnek már úgy az emberek az üzletekbe, mint a boltzár alatt – ezeken a napokon 7-7 százalék a kártyás fizetések heti költésen belüli arányának csökkenése.

Bolti vásárlások összegének változása a teljes heti költésen belül

   Boltzár előtt Boltzár alatt Boltzár után
 Hétfő12%13%15%
 Kedd13%14% 14% 
 Szerda13%14% 14% 
 Csütörtök15%16%15%
 Péntek18%20%18%
 Szombat16%19%15%
 Vasárnap11%4%9%
        
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×