eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

16 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok jövőre

Jövőre dupla kiegészítést, akár 16 ezer forintot is kaphatnak a nyugdíjasok, legalábbis erre utalnak a kormányfő múlt heti megjegyzései.

Elég nagy a valószínűsége, hogy a költségvetésben tervezett 0,9 százaléknál nagyobb, 1,6 százalékos lesz az infláció. Ha marad a mostani hivatalos előrejelzés, akkor csak 0,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, és majd novemberben lesz egy utólagos emelés - magyarázta a Portfolio elemzője. Csiki Gergely hozzátette, ezt egy összegben kapják meg az érintettek.

„A jelenlegi, 2016-os, 120 ezer forintos átlagnyugdíj esetében ez azt jelenti, hogy jövőre havi 1000-1100 forinttal emelkedett volna az eredeti elképzelés szerint az átlagnyugdíjas juttatása. Ehelyett 2000 forintos lesz havi szinten, vagyis novemberben ennek a különbözetnek a tízszeresét – az első tíz hónapra járó összegét – kapják majd kézhez, ami 8400 forintot jelent abban az esetben, ha a várható infláció mértékét meghaladja a ténylegesen bekövetkezett első nyolchavi fogyasztói áremelkedés jövőre” - mondta Csiki Gergely.

Az elemző szerint ugyanakkor

ezenfelül is jöhet még plusz pénz a nyugdíjasoknak,

a kormányfő ugyanis egyszeri juttatásról is beszélt, amellyel a nyugdíjprémiumra utalhatott. Az pedig megfelelő szintű gazdasági teljesítményhez kötött, mondta Csiki Gergely.

„A jelenlegi törvényi keretek erre felhatalmazást adnak, sőt, kötelezik is a kormányt nyugdíjprémium fizetésére abban az esetben, ha a GDP-növekedés várhatóan év közben a teljes évre nézve meghaladja a 3,5 százalékos szintet. Ebben az esetben ugyanúgy novemberben – mint amikor a nyugdíjemelés elmaradt összegét kifizeti a nyugdíjkassza – kell átutalni a nyugdíjprémiumot a nyugdíjasoknak. Számításaink szerint ez egy 8 ezer forintos összeg lesz – szintén egy összegben, ami novemberben megérkezhet” - közölte a Portfolio elemzője.

A két kiegészítés együtt már a 16 ezer forintot is meghaladja az átlagnyugdíj esetén.

A kormányfő emellett új nyugdíjszámítási módszerről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában. Elemzők szerint itt a gyermekvállalás elismeréséről, nyugdíjba való beszámításáról lehet szó, mivel a jelenlegi indexálás nem támogatja a gyermekvállalást. Ezt egyébként a Magyar Nemzeti Bank szakértői vetették fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×