eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egyre több nő dolgozik Magyarországon

Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Novák Katalin kitért arra is, hogy átalakították a bölcsődei rendszert, januártól a hagyományos mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is lesznek. A munkaadókat is több módon ösztönzik, például a bölcsőde létrehozásával, működtetésével kapcsolatos költségeiket januártól leírhatják adójukból.

Az államtitkár az M1 műsorában kiemelte továbbá, hogy évről-évre egyre jut a családoknak. Már a GDP 4,7 százalékát fordítják családtámogatásokra - jegyezte meg, hozzátéve: ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan nő: 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások.

Novák Katalin a legfontosabb célok között azt emelte még ki, hogy az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formákat - a részmunkaidős, a távmunkában, otthonról végezhető munkák lehetőségét és a csúsztatott munkaidőt, elsősorban a nők számára - nagyobb mértékben bővítsék.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×