eur:
395.03
usd:
365.46
bux:
65440.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ekkora kártérítés jár, ha késik a repülő

Érdemes körültekintően repülőjegyet vásárolni, mivel a légitársaságok feltételei nagyon eltérőek. A legtöbb panasz a nem megfelelő méretű kézipoggyászok és azok letiltása miatt érkezik a Fogyasztóvédők Országos Egyesületéhez. Fontos tudnunk azt is, hogy már kétórás késés után is jár kártérítés – mondta az InfoRádiónak Horváth György.

„A repülőjegyek online vásárlásánál mindenképpen körültekintően tájékozódni kell, mivel erre nem vonatkozik az egyébként az internetes vásárláskor a fogyasztókat megillető 14 napos elállási jog” - figyelmeztetett az egyesület elnöke.

Éppen ezért mindenképpen a légitársaság honlapján érdemes tisztázni azokat a feltételeket, amelyekkel megvásároljuk a jegyeket – tette hozzá.

„Sokszor a honlapon az ember csak az árra figyel, és igyekszik a legolcsóbb repülőjegyet megvásárolni. Ám gyakran nem helyez kellő hangsúlyt az egyéb feltételekre. Nem mindegy például, hogy mekkora az a kézipoggyász, amit díjmentesen fel lehet vinni a fedélzetre” - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének elnöke.

Hangsúlyozta: sok légitársaságnál méretkorlátozás van a fedélzetre felvihető kézipoggyászoknál.

Ezzel kapcsolatban az egyesületnél sok fogyasztói panasszal találkoznak. Történt olyan is, amikor a kézipoggyász mérete miatt kialakult vita következtében az utas lemaradt a járatáról.

Az egyik leggyakrabban előforduló probléma, hogy késik egy-egy járat. Arra a kérdésre, hogy milyen jogok és kártérítés illeti meg ilyenkor a fogyasztót, Horváth György úgy fogalmazott: fontos az, hogy az Európai Unió területéről induló vagy oda érkező légijáratról van-e szó, vagy sem.

„Ha az Európai Unió területéről indulunk és érkezünk, ilyenkor kártalanításhoz van jogunk abban az esetben, ha a késés meghaladta a 2 órát. Kivéve akkor, ha valamilyen rendkívüli körülmény miatt késett a repülőgép” - közölte a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének elnöke.

„A távolságtól is függ az, hogy mekkora kártérítés jár: 1500 kilométeres vagy annál rövidebb repülőút esetén 250 eurót, de akár a 600 eurót is elérheti” - mondta Horváth György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×