eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

MNB: az Astra ügyfelei július végéig adhatják be kérelmüket

Már csak július 27-ig nyújthatják be a román Astra biztosító magyar károsultjai a casco-, lakás- és utasbiztosítási kárigényüket a román garancialaphoz (FGA), illetve eddig igényelhetik vissza az ügyfelek minden biztosítás befizetett, de meg nem szolgált díját.

A Magyar Nemzeti Bank pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a román garanciaalap megkezdte a károk kifizetését azoknak az Astra-ügyfeleknek, akik már benyújtották kárkifizetési kérelmüket.

A román fellebbviteli bíróság 2016. április 28-án jogerősen elrendelte a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) felszámolását. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban felhívta a figyelmet, hogy a román törvények szerint a nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) - hanem például casco vagy lakásbiztosítási - magyarországi károsultak eddig nyittathatták meg káraktájukat a román pénzügyi felügyelet mellett működő FGA-nál.

Szabó József, az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója korábban MTI-nek elmondta: a román pénzügyi felügyelet (ASF) úgy döntött, hogy a károsultak a felszámolás jogerőre emelkedéséig kezdeményezhetik a román felügyelet mellett működő garanciaalapnál káraktájuk megnyitását, azaz a kárigényük benyújtását. A magyar nyelvű nyomtatványokat kizárólag írásban nyújthatták be az ASF mellett működő román biztosítási garanciaalaphoz (FGA) úgy, hogy azoknak 2016. április 28-ig be is kellett érkezniük az FGA-hoz.

Szabó József azt is hangsúlyozta, az Astra Biztosítóval kapcsolatos magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károk kifizetését nem az FGA, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) végzi itthon. Az FGA-hoz tehát csak az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb jellegű - például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló - kárigényekkel kell fordulni. Azt is javasolta, hogy az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének esetleg korábban már beadott igények kapcsán is érdemes megnyittatni a káraktát az FGA-nál.

Az MNB pénteki közleménye kitér arra: aki már írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét, de - a román törvények szerint emellett szükséges - kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelősségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetősége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetők vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált időszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerződéshez kötődtek-e.

Azok részére, akik már minden dokumentumot beküldtek - román sajtóértesülések szerint -, az FGA megkezdte a kifizetést. A magyarországi kgfb-károsultak kárkifizetéseit - a törvény előírása, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az FGA megállapodása alapján - a MABISZ folyamatosan fizeti. A felszámolás jogerőre emelkedését követően ez immár nem a Kártalanítási Számla, hanem a Kártalanítási Alap terhére történik, amelyet ezután a MABISZ el fog számolni az FGA-val a megállapodásuk szerinti mértékben.

A román jogszabályok szerint a felszámoló KPMG Restructuring SPRL-nek már korábban lezárult a lehetősége arra (ha még nem tette volna meg), hogy az esetleg még változatlanul élő magyarországi Astra biztosítási szerződéseket felmondja.

A még meglévő itthoni, határozott idejű szerződések így csak lejártukkor szűnnek meg, a határozatlan idejűek viszont érvényben maradnak. Ez utóbbiak közül a kgfb szerződéseknél esetlegesen felmerülő károkra a MABISZ-nál lehet csak fedezet, az egyéb biztosítások esetében pedig egyáltalán nincs olyan jogi személy, amely a biztosítási esemény bekövetkezése esetében teljesítene. Ennek fokozott kockázata miatt a még meglévő Astra-biztosítottaknak célszerű minél hamarabb egy másik hazai biztosítónál új biztosítást kötni.

Az MNB - amely nem felügyeli a román Astra Biztosítót - az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan - olvasható a jegybanki közleményben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×