eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Irán olajkivitele fokozatosan nőni fog

Irán a következő hónapokban fokozatosan növeli olajkivitelét a nyomott olajár ellenére is - jelentette be az ország első alelnöke vasárnap.

Esak Dzsahangiri azt mondta, hogy miközben jelenleg napi 1,3 millió hordó kőolajat exportál Irán, ez a mennyiség márciusban 1,5 millió hordóra nő, és a március 21-ével kezdődő évben a kivitel eléri majd a napi 2 millió hordót.

Részben az iráni olajtermelés várható növekedése alapján a hét elején a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy vélte, hogy tovább csökkenhet a kőolaj ára.

A szervezet borúlátó vélekedése azután vált ismertté, hogy feloldották az Iránnal szembeni olajszankciókat, és az OPEC tagországai nem tudtak megállapodni az olajtermelés csökkentéséről, mert mindenki félti azt a piaci részesedést, amelyet korábban sikerült kiharcolnia.

Az OPEC januárban napi 280 ezer hordóval 32,63 millió hordóra növelte olajtermelését. A bővülést elsősorban a már szankciómentes Irán okozta, napi termelése 80 ezer hordóval 2,99 millió hordóra emelkedett.

Ugyanakkor Szúd-Arábia is növelte termelését napi 70 ezer hordóval 10,21 millióra, Irak pedig napi 50 ezer hordóval rekordszintre, 4,35 millió hordóra bővítette termelését a múlt hónapban.

Pénteken régen nem látott napon belüli növekedést ért el a kőolaj ára. A fundamentumok ugyan semmit nem változtak, de a piac megint arra tett, hogy legalább néhány nagy exportőr meg tud állapodni a termelés visszafogásáról. Az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere jelezte, hogy az OPEC kész tárgyalni a lehetséges termeléscsökkentésről. Szavainak súlyt ad, hogy az emírségek hagyományosan szorosan egyezteti politikáját Szaúd-Arábiával, a legfontosabb OPEC-taggal. A 90 százalékban az olajexporttól függő Venezuela pedig nagy erőfeszítéseket tesz, hogy az exportőrök legalább a termelési szint befagyasztásában megállapodjanak.

Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 11 százalékkal (3,30 dollárral) 33,36 dollárra emelkedett.

A Brent ára a héten összességében 2,1 százalékkal csökkent, az év eleje óta mintegy 11 százalékkal esett.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×