eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Így alakul a közeljövőben a forint árfolyama

Akár hosszabb távon is a mostani viszonylag gyenge szinteken maradhat a forint árfolyama - véli a Portfolio elemzője. Beke Károly szerint több jel is arra utal, hogy a jegybank és a gazdasági kormányzat is a gyenge forint mellett áll, erősödés feltehetően a felminősítés idején várható.

"Viszonylag régóta gyenge szinten van a forint. A tavalyi év első felében volt utoljára 300 alatt az euró árfolyama. Tavaly nyár óta pedig ez a 310 feletti árfolyam tartósnak tűnik, jelentősen nem tudott ettől eltávolodni. Ezek után egyéves mélypontot láttunk, már a 320-at közelítette. Legalább annyi dolog szól a forint ellen, mint mellette, viszont úgy tűnik számunkra, hogy a forint ellen szóló érvek egy picit erősebbek. Nem is biztos, hogy ez rossz hír, legalábbis az államnak és a jegybanknak" - fogalmazott Beke Károly, a Portfolio elemzője.

Mint mondta, elképzelhető további gyengülés, akár a tavalyi történelmi mélypont sem lehetetlen. Szerinte ha lesz is még gyengülés, akkor az lassú és fokozatos lesz. A legfontosabb a forint árfolyamban az, hogy igaz-e az a piaci feltevés és spekuláció, hogy az MNB gyengébb forintot szeretne látni.

"A gyengülés mellett a legerősebb érv az, hogy elképzelhető, hogy a jegybank és a kormány gyengébb forintot szeretne. Az elmúlt időszakban több olyan jel volt, kezdve a nem konvencionális további lazító intézkedésektől, néhány óvatosabb jegybanki megszólalásig, ami arról szólt, hogy nem lenne ellenükre egy gyengébb forint árfolyam. Emellett pedig a nemzetközi környezetben az elmúlt hetekben láttuk azt, hogy elég komoly kilengések vannak."

Hozzátette: elsősorban Kína és az olajárak miatt aggódnak a befektetők. Ez egyelőre nem viselte meg a forintot és a magyar eszközöket, sőt eddig kifejezetten jól jött ki belőle Magyarország, de ha egy átfogóbb, feltörekvő pánik elindul a piacokon, akkor elképzelhető, hogy a forintra is hatással lesz.

"Ami a forint mellett szól, hogy továbbra is erős, viszonylag stabil, 2-3% körüli a gazdasági növekedés. A folyó fizetési mérlegnek továbbra is jelentős többlete van, várhatóan a hitelminősítők elkezdik felminősíteni majd Magyarországot. Forint árfolyamban is azokat a dátumokat és eseményeket lesz érdemes figyelni, mint például a márciusban kezdődő hitelminősítői felülvizsgálatok, amikor lehet arra esély, hogy visszakerül a befektetésre ajánlott kategóriába Magyarország." - hangsúlyozta Beke Károly.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×