eur:
395.28
usd:
372.26
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

A vártnál kisebb lesz a világgazdasági növekedés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2016-ban 3,4 százalékos, 2017-ben 3,6 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2015. októberi jelentésben jósoltnál.

Nem végleges adatok szerint tavaly a globális gazdaság 3,1 százalékkal nőtt a 2014. évi 3,4 százalékos bővülést követően.

A Nemzetközi Valutaalap kiemelte, hogy az idei és a jövő évi globális növekedésre visszafogó hatással lesz a gazdaság bővülésének a lassulása Kínában, a nyersanyagárak csökkenése és néhány vezető feltörekvő országban a gazdasági gondok elhúzódása.

A következő két évben néhány, jelenleg problémákkal küszködő országban, mint például Brazília, Oroszország és néhány közel-keleti állam, javul a gazdaság helyzete, de ezt könnyen derékba törheti egy újabb politikai vagy gazdasági sokk.

A fejlett országok gazdasági növekedése az IMF legújabb előrejelzése szerint 2,1 százalék lesz az idén és ugyanilyen ütemű jövőre a 2015. évi 1,9 százalék után. Az IMF az országcsoport idei és jövő évi gazdasági növekedésével kapcsolatos becslését egyaránt 0,1 százalékponttal rontotta októberhez képest.

A frissített számítások szerint az IMF idén és jövőre egyaránt 2,6 százalékos GDP-növekedést vár az Egyesült Államokban, ez mindkét esetben 0,2 százalékponttal alacsonyabb a korábbi előrejelzés számainál. Az IMF a múlt évre 2,5 százalékos amerikai gazdasági növekedést vár.

Az euróövezetben az amerikainál lassabb növekedés várható, idén és jövőre egyaránt 1,7 százalékos. Az idei évre vonatkozó legújabb becslés 0,1 százalékponttal múlja felül az októberben becsültet, a jövő évi adaton nem változtatott az IMF.

Japánban a 2015-ös 0,6 százalékos növekedés után 2016-ban 1 százalékos, 2017-ben 0,3 százalékos növekedés várható. Az IMF októberben még 0,1 százalékponttal jobb 2016. évi adatot várt, az idei megegyezik az októberi becsléssel.

A fejlődő gazdaságú országokban összesítve 4,3 százalékos növekedés lehet ebben az évben és 4,7 százalékos a következőben, a növekedés üteme mindkét esetben 0,2 százalékponttal marad el az októberi prognózisban szereplőtől.

Oroszországban a tavalyi 3,7 százalékos GDP-zsugorodás idén 1 százalékos visszaesésre mérséklődik, jövőre a gazdaság már egy százalékkal nő az IMF előrejelzése szerint.

Kína gazdasági növekedése fokozatosan lassul, a tavalyi 6,9 százalékról idén 6,3 százalékra, jövőre 6 százalékra mérséklődik. Az idei és a jövő évi előrejelzés nem változott az októberi becsléshez képest.

A keddi közlemény nem frissítette az IMF Magyarországra vonatkozó számait: a szervezet 2015. októberi előrejelzése szerint 2015-ben reálértékben a magyar hazai össztermék 3 százalékkal, 2016-ban pedig 2,5 százalékkal nő.

A legújabb WEO-jelentés szerint tavaly a globális olajár átlagosan 50,92 dollár volt, az idén 45,97 dollár, jövőre pedig 48,21 dollár lesz.

A fejlett országokban a fogyasztói áremelkedés tavaly 0,3 százalék volt, idén 1,1 százalék, jövőre 1,7 százalék várható. Ugyanez a fejlődő országokban 2015-ben 5,5 százalék, 2016-ban 5,6 százalék, 2017-ben pedig 5,9 százalék.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 21:13
×
×
×
×