eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hordónkénti 40 dolláros olajárra számolnak az oroszok

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerint 2016-ban hordónként 40 dollár körül lehet a kőolaj átlagára, és az orosz költségvetésben is ezzel a számmal terveznek, nyilatkozta szerdán a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.

A pénzügyminiszter szerint az uráli nyersolaj hordónkénti ára most inkább 35 dollár körül van, és elismerte, hogy minden eshetőségre fel kell készülniük, de ennek ellenére a kormány szerint jövőre a 40 dolláros átlagár a valószínű.

A nemzetközi piacokon meghatározónak tekintett északi-tengeri Brent kőolaj hordónkénti ára szerda délelőtt 37,02 dollár volt, napi szinten 2,04 százalékot esett.

Anton Sziluanov az orosz inflációról elmondta, hogy 2015-ben több mint 13 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak, de 2016-ban már 6-7 százalékra lassulhat az infláció.

Az interjúban kérdezték a minisztert Ukrajnának Oroszországgal szemben fennálló 3 milliárd dolláros tartozásáról is. Anton Sziluanov szerint döntőbírósághoz fognak fordulni, hogy Ukrajna törlessze adósságát, és akár már 2016-ban Oroszország számára kedvező döntés születhet az ügyben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×