eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Csökkenhet és kedvezményekkel bővülhet a bankadó

Nemcsak csökken a bankadó mértéke jövőre, hanem ezenfelül kedvezményeket is kínál a kedd este benyújtott jogszabály azoknak a bankoknak, amelyek növelik hitelezési aktivitásukat - összegezte az InfoRádióban a Portfolio elemzője a Parlament elé benyújtott módosító javaslat lényegét. A tervezet szerint a különadó mértéke 2016-ban nem haladhatja meg az idén fizetett fizetett különadó összegének 45 százalékát.

"A bankadó csökkentése még nagyobb lehetne a bankszektorban, mint amit eddig hittünk, illetve ahogy az EBRD-megállapodásban szerepelt. A legfontosabb változás ugyanis az, hogy nem egyszerűen az eddigi 0,53 százalékról 0,31-ra csökkentik a bankadó kulcsát, hanem kiegészíti ezt egy felső korlát is, hanem kiegészíti ezt egy felső korlát is, nevezetesen nem lehet magasabb a jövő évi bankadó, mint az ideinek a 45 százaléka. Ez egy olyan korlát, ami a becslésünk szerint nyolc nagy bankból ötöt is érint" - jelezte Palkó István.

A Portfolio elemzője kifejtette: "ami pedig a hitelezéshez való hozzákötést illeti, az új törvényjavaslat mind a vállalati, mind a kkv-, mind pedig a lakossági hitelekre ad ösztönzést a bankoknak. Amennyiben képesek lesznek a bankok növelni a hitelállományukat 2016-ban, 30 százalékban fogják korlátozni a bankadójuk összegét, ez azt jelenti, hogy a 2017/2018-as bankadójuk nemhogy az idei 45, hanem 30 százalékánál nem lehet magasabb."

"A kormány tájékoztatásából tudjuk, hogy mik voltak az uniós kifogások. Két ilyen volt állítólag, az egyik, hogy bizonyos bankok, különösen az OTP, az ukrajnai veszteségeik után adókedvezményt vehettek igénybe. A másik pedig az, hogy a tervezett bankadókedvezmények alapján összesen tízmilliárd forint értékben olyan kedvezményt vehettek volna igénybe bizonyos bankok, amely a 2009 és 2014 közötti vállalati hitelállományuk növekedése esetén lett volna igénybe vehető. Ezt, úgy tűnik, elmeszelte az Európai Bizottság. Ehelyett egy új, eukonform adókedvezményt, illetve felső korlátot sikerül majd bevezetni" - mondta Palkó István.

A javaslat összességében pozitív a bankszektor szempontjából. Érdemes bővebb kontextusban is vizsgálni - hívta fel a figyelmet a Portfolio elemzője.
Mint kifejtette: "2015 februárjában megkötötte az EBRD-vel és az Erste Bankkal a megállapodását a kormány, amelyben több vállalást is tett a bankszektor szabályozására vonatkozóan. Itt van még egy fontos bizonytalansági pont, az új Quaestor-törvény sorsa, amelyet decemberben fogadhat el az Országgyűlés, ha ettől eltekintünk, úgy tűnik, a kormány tartja magát az EBRD-megállapodáshoz, különösen ami a bankadót illeti, hiszen ennek a kulcsát akkora mértékben csökkenti, ahogy azt megígérte, és még ad bizonyos kedvezményjellegű korlátozásokat. Ez bizony a teljes hitelintézeti szektor számára kedvező hír, a banki jövőbeni hitelkínálatot növelheti és a befektetői környezet szempontjából is pozitív."

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×