eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Az átlagosnál jobb évjáratra számíthatnak a bortermelők

Az eddig leszüretelt szőlő mennyisége és minősége alapján az átlagosnál jobb évjáratra számíthatnak a bortermelők - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Soltvadkerten, a VII. Márton-napi újbor ünnepe alkalmából szervezett rendezvényen.

Czerván György előadásában kifejtette: a szőlőbetegségek nem csökkentették a szüretelhető mennyiséget, nem rontották a minőséget. A termésátlag 84 mázsa, míg tavaly 74 mázsa volt hektáronként, így az idén 3-3,5 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe - közölte.

Az támogatásokról az államtitkár elmondta: az ágazat évente 29 millió eurót, azaz 8,5 milliárd forintot használhat fel különböző jogcímeken, amely az ágazatban a legjelentősebb támogatás a rendszerváltás óta. Adatai szerint, az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta a szőlőültetvények szerkezetátalakításának és átállításának támogatása jogcímen több mint 41 milliárd forintot kaptak a termelők, amely mintegy 20 000 hektár szőlőültetvény megújítását tette lehetővé.

Czerván György hangsúlyozta: az Európai Unió költségevési ciklusától elérő, 2013-2018 közötti támogatási időszakban az ágazatban a rendelkezésre álló 119 millió eurós összes forrásból jelenleg 103 millió euró támogatás kifizetése, vagy lekötése történt meg.

Az államtitkár sikeresnek nevezte az idei évben a borászati gépek beszerzésének támogatását. Az eredetileg tervezett 4 millió eurós keretre 8,5 millió euró támogatási igény érkezett be. A támogatások kifizetése 2015. október 15-ig megtörtént.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár változásról is beszámolt, amelynek értelmében a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatását 2016-tól a vidékfejlesztési forrásokból lehet majd igényelni. Bejelentette: a rendelkezésre álló forráskeret mintegy 20 milliárd forint, a támogatás igénybevételének feltételrendszere kidolgozás alatt van.

Czerván György fontosnak nevezte azt, hogy a jelenlegi SAPS rendszeren alapuló alaptámogatási rendszer továbbvihető 2020 végéig, amelynek értelmében egységes hektáronkénti átalánytámogatást kaphat minden szőlőtermelő gazdálkodó.

Az agrár-környezetgazdálkodási programmal kapcsolatban az államtitkár megjegyezte: új alapokon, 2016. január 1-től indul újra a támogatás. A támogatási kérelmeket 2015. november 7. és 2015. december 7. között lehet benyújtani. Tájékoztatása szerint, az ökológiai gazdálkodásra fordítható keret meghaladja a 63 milliárd forintot.

Az import borokkal kapcsolatban Czerván György hangsúlyozta: folyamatos az egyeztetés a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT) a lehetséges intézkedésekről. A HNT vizsgálja több olyan javaslat gazdasági hatását, amelyet később piacszervezési intézkedésként be lehet vezetni.

Font Sándor (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke kiemelte: a jövedéki törvény újrafogalmazása hamarosan megtörténik, s a bortermelők véleményét is figyelembe veszik.

Elmondta, az osztrák, olasz minta alapján elfogadták azt, hogy akik kisebb mennyiségben állítanak elő bort, azoknak jelentősen könnyítik az adminisztrációs terheit.

Frittmann János, a HNT alelnöke, soltvadkerti borász, akit 2007-ben az Év bortermelőjévé választottak, majd 2015-ben az Év pincészete elismerést kapta családi vállalkozása, úgy fogalmazott: "szenzációs" minőségű borok készülhetnek az idei szőlőtermésből.

A borász kiemelte, hogy az ország legnagyobb borrégiójában, a Duna Borrégióban nemzetközileg is kiemelkedő minőségű fehér és rozé borok készülnek, de a megfelelő körülmények között termelt vörösborok is kiváló minőségűek.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×