eur:
395.62
usd:
366.69
bux:
65620.71
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Öt megállapodást véglegesítettek a magyar-algériai vegyes bizottsági ülésen

Öt kétoldalú nemzetközi megállapodás szövegét véglegesítették a magyar-algériai gazdasági vegyes bizottság ülésén, ezeket minden bizonnyal az algériai miniszterelnök néhány héten belüli magyarországi látogatásán írják alá - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden, a plenáris ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország számára gazdasági és politikai együttműködés szempontjából az arab térség, a Közel-Kelet, Észak-Afrika kiemelt régió, a magyar-algériai jó együttműködésnek pedig már történelmi hagyományai vannak.

Sid Ahmed Ferroukhi algériai mezőgazdasági miniszter az ülést követően kiemelte: sikeresnek tartja az első magyar-algériai gazdasági vegyes bizottság ülését, és szép reményeket fűz a különböző ágazatokban a két ország közötti gazdasági együttműködéshez, köztük a technológia és tudástranszfer területén.

Magyar Levente elmondta, hogy további kétoldalú megállapodásokon is dolgoznak, amelyeket a miniszterelnöki látogatáson írhatnak majd alá.

A külgazdasági minisztérium államtitkára szólt arról, hogy Magyarország hamarosan kereskedőházat nyit Algériában. Megemlítette, hogy egy két évvel ezelőtti egyezmény alapján jelenleg is mintegy 100 algériai diák tanul Magyarországon állami ösztöndíjjal, számuk a jövőben növekedni fog, illetve keretbe foglalják az együttműködés további lehetőségeit a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a turizmus, a közlekedés, az infrastruktúra területén.

Az együttműködést könnyíti, hogy jelentős magyar kolónia élt Algériában évtizedeken keresztül, az évek során több ezer algériai diák tanult Magyarországon - jelentette ki Magyar Levente.

Sid Ahmed Ferroukhi hangsúlyozta, hogy Algériában tartóssá kívánják tenni az eddigi fejlesztések eredményeit, partnerkapcsolati együttműködésre törekednek gazdasági, társadalmi és kulturális szinten más országokkal.

A budapesti magyar-algériai vegyes bizottsági ülésen megállapították, hogy fontos együttműködési terület a mezőgazdaság, az ipar, a szolgáltatás, az infokommunikációs technológia, a turizmus, az építőipar, a kultúra, a levéltári kutatás - mondta az algériai mezőgazdasági miniszter, aki szerint az Algériában létrehozandó magyar kereskedőház is jelentős szerepet játszik majd a két ország közötti kapcsolatok építésében.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×