eur:
394.31
usd:
369.55
bux:
65208.27
2024. április 19. péntek Emma

Aszódi Attila: Paks bővítését nem érintik az Oroszország elleni szankciók

A Paksi Atomerőmű bővítését nem érinti az Oroszország elleni mostani nemzetközi szankciós csomag - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

A kormánybiztos arra a felvetésre, hogy a nemzetközi megállapodásban szereplő, a bővítéshez az orosz hitelt folyósító bank rajta van a szankciós listán, kifejtette: az érintett banknak a forrásszerzését korlátozzák a jelenlegi nemzetközi szankciók, ami nem akadályozza meg a bankot, illetve az orosz felet abban, hogy forrást helyezzen ki. Szerezhet akár otthonról is forrást, illetve az orosz fél vélhetően fel tud mutatni számos más bankot, amelyek adott esetben a megállapodásba be tudnak lépni - mondta.

A megállapodást fel lehet nyitni, és be lehet más bankot vonni, ha szükségessé válik, de ez most nem szükséges. Nagyon intenzív tárgyalások zajlanak a műszaki és egyéb részletek tisztázására, de bankváltással kapcsolatos egyeztetések nem szükségesek és nem is folynak. Mindaddig, amíg az orosz fél nem jelzi, hogy számára nem áll rendelkezésre a forrás, addig ez nem lenne indokolt - jelentette ki a kormánybiztos.

A konstrukcióról elmondta: Oroszország 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára, amit a megállapodásban szereplő bank folyósít, ennek, valamint 20 százaléknyi magyar önrésznek a biztosításával lehet megvalósítani a beruházást.

Aszódi Attila beszélt arról is, hogy jelenleg három szerződés részletein dolgoznak, ezek tisztázzák az erőmű tervezésének, megépítésének és üzembe helyezésének, valamint üzemeltetésének és karbantartásának feltételeit, továbbá az üzemanyagszállítás körülményeit.

A keretmegállapodások ellen az Európai Unió nem emelt kifogást és folyamatban van a szerződések egyeztetése is. A kormánybiztos kiemelte, hogy az EU Ellátási Ügynökségének aláírási joga van az üzemanyagszállítási szerződést illetően, harmadik félként be fog lépni a szerződésbe.

Arra a megjegyzésre, hogy az oroszokon kívül más jelentkezők is voltak a paksi bővítésre, úgy reagált: az orosz hitelkonstrukció nagyon kedvező feltételeket biztosít Magyarország számára. Fontos elem az is, hogy az orosz fél vállalta az üzemanyagellátást, ugyanakkor más forrásból is lehetséges üzemanyagot beszállítani. Ha hosszú távon elszigetelődne Oroszország, más forrásból is beszerezhet üzemanyagot Magyarország, jelenleg azonban ez nem szükségszerűség.

Oroszország pont annyira érdekelt ebben az üzletben, mint Magyarország - hangsúlyozta a kormánybiztos.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×