eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A bankperek hétfői eseményei

Négy pénzügyi intézmény állam ellen benyújtott keresetét utasította el első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

Az átláthatóság feltételeinek nem felelnek meg az UniCredit Bank általános szerződési feltételei, ezért utasította el a bank keresetét a Fővárosi Törvényszék. A bíróság indoklása szerint az átláthatóság elvét sérti egyebek között, hogy a bank a KSH által közzétett előző évi fogyasztói árindex változása esetén is egyoldalúan módosíthatta a szerződést, a változás plafonjaként az éves átlagos inflációt jelölve meg, pontosan azonban nem határozta meg, hogy a módosításra okot adó körülmény változása milyen mértékű módosítást hozhat a fogyasztók számára.

Szintén elutasította az Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt. keresetét a bíróság. A szóbeli indoklás szerint a keresetben megjelölt időszakokra és a megjelölt kikötések vonatkozásában a bíróság nem tudta megállapítani, hogy valamennyi, a törvényben szereplő hét elvárásnak maradéktalanul megfelelnek, ezért a keresetet el kellett utasítania.

Az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató esetében azzal indokolta a bíróság a kereset elutasítását, hogy az általános szerződési feltételek mellett az egyedileg megtárgyalt feltételek vizsgálatát is kérte a pénzügyi szolgáltató.

A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a bíróság ítéletének indoklása szerint azért utasította el, mert a takarékszövetkezet általános szerződési feltételekben alkalmazott kikötéseinek egyike sem felelt meg az átláthatóság és a tételes meghatározás elvének. A fogyasztó ugyanis nem láthatta előre, hogy a szerződéskötést követően a körülmények esetleges megváltozása esetén milyen mértékű többletkötelezettségei keletkezhetnek, azok milyen okból, mértékben és módon hatnak a kamat, a költség és a díj mértékére.

Az ítéletek elsőfokúak, azaz nem jogerősek.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×