eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Sokan nem élnek az adófelajánlás lehetőségével

A valamivel kevesebb mint 4 millió adózóból alig több mint 2 millió rendelkezett a személyi jövedelem adó 1+1 százalékáról - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataiból. A hivatal elnök-helyettese elmondta: hosszú évek óta jellemző, hogy az érintettek 50-60 százaléka tesz csak rendelkező nyilatkozatot. Varga Árpád hozzátette: az érvényes nyilatkozatokban felajánlott összeg több mint 12 milliárd forint.

A NAV elnök-helyettese emlékeztetett arra, hogy az előző évek gyakorlatához képest változás történt az egy százalékos adófelajánlást illetően. Egyrészt a korábbi 185 egyház helyett 31 számára lehet felajánlást tenni. Másfelől a vállalkozásoknak szeptember 30-ig el kell számolniuk azzal, hogy ők jogosan megkaphatják a 2014-ben a 2013-as évről felajánlott összegeket.

"Ebben nyilatkozatban már azt is jelezni kell, hogy 2015-ben igényt tartanak az egy százalékos felajánlásokra. Ennek alapján az adóhatóság fel fogja tenni őket a honlapra. Azok a civil szervezetek pedig, amelyek még nem kaptak egy százalékot, egy önálló nyomtatványon nyilatkozhatnak az ősz folyamán arról, hogy jövőre egy százalékot szeretnének gyűjteni" - ismertette Varga Árpád.

Hozzátette: a nyilatkozatok beérkezése után az adóhatóság felülvizsgálja, hogy az abban foglalt adatok megfelelnek-e valóságnak és azt követően utalják ki az összeget.

A NAV elnök-helyettese azt is elmondta: mivel csökkent a személyi jövedelemadó összege, csökkent a felajánlott összeg is, bár a korábbinál kicsit nagyobb mértékben nem használták ki a magánszemélyek azt az elvi keretet, ami e célból a rendelkezésükre állt.

"Tapasztalataink szerint 55-60 százaléknál többen nem élnek ezzel a lehetőséggel, akár a civilek, akár az egyházak tekintetében" - jelezte Varga Árpád.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×