eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Csepreghy: javul a versenyképesség, ha sikeres az ifjúsági munkanélküliség elleni harc

Ha az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelemben sikeresek lesznek a kormányzati intézkedések, akkor 2020-ra eljuthatunk oda, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdaságává váljunk - jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Csepreghy Nándor azt mondta, a politikusok ott követik el a legnagyobb hibát, hogy alapvetően a múlt tapasztalataira támaszkodva szeretnék ezt a kérdést megoldani, és nem veszik figyelembe azokat a tényezőket, amelyek az egész világgazdaság működését áthatják. Ezzel kapcsolatban két technológiai vívmányt emelt ki: a robotizációt és a háromdimenziós nyomtatást.

Ma Magyarországon jelentős autóipari beszállítók vannak, amelyekhez a itthoni kis- és középvállalkozó szektor fejlődését hozzá kell kapcsolni. Olyan iparágakról van szó, amelyeknek stabil marad a pozíciójuk - hangsúlyozta Csepreghy Nándor.

A következő hét évben az Európai Uniótól (EU) mintegy 34,5 milliárd euró érkezik majd Magyarországra, és ennek hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. "A kormány a fiatalok munkanélküliségére a következő hét évben az ifjúsági garanciaprogram keretében 220 milliárd forintot különített el" - közölte Csepreghy Nándor, majd elmondta, hogy a tervek szerint a jövő év első negyedévében jelenik meg az összes pályázat.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: a célok azonosak az unióban és Magyarországon, leginkább a képzésre és a munkahelyteremtésre kell koncentrálni. Kijelentette: ennek megfelelően számos olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt négy évben, amely segíti a fiatalokat.

Példaként említette a Munkahelyvédelmi Akcióprogramot, amelynek köszönhetően 890 ezer ember jutott munkához, ezen belül 150 ezer fiatal. Az Első Munkahely Garancia Program 16 ezer fiatalt érintett - mondta Novák Katalin, és megemlítette egyebek mellett a diplomamentő, a rezidenstámogatási, valamint az Új Nemzedék Plusz programot.

A sajtótájékoztató azért tartották, mert Budapestre érkezik a Mozgásban az ifjúság tájékoztató kampány: az Európai Bizottság szeptember 24-én és 25-én a HVG állásbörzéjén várja standján az érdeklődőket.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezetője elmondta, a Mozgásban az Ifjúság kezdeményezés az EU hosszú távú növekedési és munkahely-teremtési programjának, az Európa 2020 stratégiának az egyik kiemelt része. Az az újdonsága, hogy ez az első olyan egységes uniós kezdeményezés, amely mind az oktatásra, mind a foglalkoztatásra kiterjed. A kezdeményezés fő célja, hogy javuljon a fiatalok oktatása és foglalkoztathatósága, valamit csökkenjen a munkanélküliség nagyon magas szintje. Ez összhangban áll azzal az átfogó uniós célkitűzéssel, hogy a munkaképes korú lakosság 75 százaléka álljon munkaviszonyban - mondta Szűcs Tamás.

Közölte, az Európa 2020 stratégia ehhez kapcsolódó célkitűzése a korai iskolaelhagyók számának csökkentés is, valamint az, hogy a 30 és 34 év közötti emberek legalább 40 százalékának legyen felsőfokú végzettsége. Az oktatást és a képzést hozzá kell igazítani a fiatalok és a társadalom szükségleteihez, cél, hogy minél több fiatal éljen az uniós ösztöndíjak által kínált lehetőségekkel, valamint az uniós tagállamok tegyenek hatékony intézkedéseket az oktatás és az elhelyezkedés közötti átmenet elősegítésére - ismertette.

Az Erasmus programról szólva Szűcs Tamás elmondta, az az EU egyik legsikeresebb programja, költségvetése 40 százalékkal növekedett, 2014 és 2020 között mintegy 15 milliárd euró jut rá. Magyarország ebben az évben 31 millió euró támogatást kap - mondta, hozzátéve, hogy ez 15 százalékos emelkedést jelent 2013-hoz képest.

Közölte, a következő években Magyarországról mintegy 100 ezer kedvezményezett vehet részt ebben a programban. Az előző tanévben Európa-szerte 270 ezer diák vett részt a programban, közülük minden ötödik kapott munkát az Erasmushoz kapcsolódó cégeknél. A program keretében Magyarországról körülbelül 4400 fiatal utazott más uniós tagországba.

Az ifjúsági garanciaprogramról szólva közölte, az a célja, hogy minden 25 év alatti fiatal a tanulmányai befejezése vagy munkanélkülivé válása után négy hónapon belül megfelelő konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.

Szűcs Tamás elmondta: nagyon nagy a gond, az unióban több mint 7,5 millió olyan 15-24 év közötti fiatal van, aki nem tanul és munkája sincs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×