eur:
394.25
usd:
369.7
bux:
65209.95
2024. április 19. péntek Emma

A banki perek hétfői történései

Egy elutasítás, két halasztás és egy Alkotmánybírósághoz fordulás- ez a banki perek hétfői mérlege.

Menetrendszerűen folytatódott és nagyjából az eddigi gyakorlat szerint folytak le a banki perek a Fővárosi Törvényszéken hétfőn. A bíróság 4 keresetet tárgyalt, amelyből egyet elutasítottak.

 A Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint a bíró megállapította: sem a Savaria Takarékszövetkezet üzletszabályzata, sem pedig az általános szerződési feltételek nem feleltek meg maradéktalanul az átláthatóság elvének. A következő 2 banki perben az elsőfokú ítélet halasztásáról döntött a Fővárosi Törvényszék.

Elfogadta viszont az OTP Ingatlanlízing esetében az érveket a bíróság, és döntése szerint az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi, hogy a devizahiteleseket megsegítő első törvény több rendelkezésének alkotmányellenességét mondja ki.

Az eddigi mintegy 60 perben majd minden pénzintézet kezdeményezte ezt, viszont csak pár esetben fogadta el az érveket a bíróság, a hétfői a negyedik.

Mint ismert a júliusban elfogadott, röviden devizahiteles törvényként emlegetett jogszabály azt veszi alapul, hogy a bankok az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő szerződési feltételei tisztességtelenek, a pénzintézetek pedig ennek cáfolására indíthattak pereket a magyar állam ellen.

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt hetekben 29 esetben hozott első fokon ítéletet, ebből zömében, 26 esetben elutasította a pénzintézmények keresetét, 3 esetben részben helyt adtak a keresetnek, egy pénzintézet visszalépett, és mostanra négyre nőtt azon esetek száma, ahol felfüggesztették az eljárást, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A jogszabály előírja, hogy szeptember 24-ig minden banki keresetről határozatot hozzon a Fővárosi Törvényszék, de ez még nem jelenti ezen ügyek végleges lezárását, nemcsak az elhalasztott ítélethirdetések miatt, hanem azért is, mert fellebbezni is lehet.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

A magyar kórházakban a következő napoktól mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A revízió a betegekre is kiterjed, és azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azt, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak – számolt be a Válasz Online saját értesülései alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×