eur:
395.13
usd:
371.2
bux:
65167
2024. április 19. péntek Emma

Giró-Szász: a kormány kiemelt partnernek tekinti az MKIK-t

A kormány számára kiemelten fontos partner a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a magyar gazdaság kulcsszereplőjeként tekint rá, ezért minden esetben fontos a véleménye - hangsúlyozta Giró-Szász András kormányszóvivő azután, hogy a kabinet szerdai ülésén az MKIK-val korábban kötött három megállapodás teljesüléséről, a jövőbeni tervekről tárgyalt.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy a kormánnyal kötött megállapodások egyebek között makrogazdasági kérdéseket, a magyar gazdaság versenyképességét, a kormány és a gazdaság közötti párbeszéd helyreállítását érintették.

A kamara elnöke szerint a magyar gazdaság alapvetően jó pályán mozog, a gazdaság fundamentumai egyre erősebbek, Magyarország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, az alrendszerek átalakítása pedig halad.

Parragh László kifejtette, hogy a kormány és a kamara közötti együttműködés révén eredményes a kereskedelemfejlesztés a keleti nyitás politikával, a kereskedőházak létrehozásával, a külgazdasági hálózat modernizálásával.

Egyetértenek azzal, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv segít megőrizni a foglalkoztatást - jelentette ki Parragh László. Hozzátette: méréseik szerint nőtt a foglalkoztatás, és ez várhatóan fenntartható is lesz.

Az MKIK elnöke elmondta: tárgyaltak a kis- és középvállalkozások finanszírozásának fejlesztéséről, a Széchenyi Kártya Program továbbviteléről, illetve beszéltek a kutatás-fejlesztésről, innovációról, az uniós források következő fejlesztési időszakban való felhasználásáról.

Kérdésre elmondta, hogy szerintük Magyarország olyan helyzetben van, amikor hosszú távú gazdaságpolitikában gondolkodhat. A kormány figyelmét arra hívták fel, hogy a világban technológiaváltás van, és meg kell vizsgálni, Magyarország hogyan tudna bekapcsolódni ebbe, az oktatását, kutatás-fejlesztését, infrastruktúrafejlesztését, szabályozását hogyan tudná ilyen irányba fordítani - hangsúlyozta Parragh László.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×