eur:
394.04
usd:
369.84
bux:
65766.8
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

FHB: jobb az eredmény a vártnál

Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. Az eredmény kedvezőbben alakult az elemzői konszenzusnál, ebben szerepet játszott a vártnál magasabb kamatbevétel.

Az FHB Jelzálogbank 2013 harmadik negyedévében 4,848 milliárd forintos kamatbevételt ért el, ami 5,2 százalékkal meghaladja a Portfolio.hu kételemű elemzői konszenzusát. A nettó díj- és jutalékbevétel ugyanakkor 1,4 százalékkal elmarad a várttól, amely 1,139 milliárd forint lett. Az FHB hitelezési vesztesége a konszenzusnál 33,7 százalékkal magasabb, 1,898 milliárd forint volt.

A társaság a negyedévben 282 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, ami jóval, 72,6 százalékkal kedvezőbb eredmény, mint amit a megkérdezett elemzők vártak. A jelzálogbank különadók nélkül 571,5 millió forintos nyereséget ért volna el.

A hitelállomány növekedéséhez elsősorban az MNB által meghirdetett Növekedési Hitelprogramban való sikeres részvétel járult hozzá - olvasható az FHB közleményében.

A lakossági hitelezésben is élénkülés volt tapasztalható a harmadik negyedévben, a jelzáloghitel folyósítás volumene több mint 40 százalékkal meghaladta a második negyedévit.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×