eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kevesebb infarktus és több gyerek - Itt a megoldás!

Két százaléknál kevesebb transzzsírt tartalmazhatnak majd a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszerek. Az erről szóló rendelet várhatóan januárban lép életbe.

Szívinfarktus, daganatok, Alzheimer-kór, a fogamzási képesség csökkenése. Ezek azok betegségek, amelyek kialakulását növeli a transzzsírsav. Kekszekben, sós rágcsálnivalókban, édesipari, sütőipari, cukrász termékekben fordul elő - mondta az InfoRádiónak a Táplálkozási Fórum elnöke. Dr. Pados Gyula felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a boltokban kapható margarinok nagy részének transzzsírsav-tartalma már évek óta egy százalék alatt van. Ezeknek megváltoztatták a gyártási technológiáját, pálmazsírt, kókuszzsírt alkalmaznak és már nem hidrogéneznek.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet korábbi adatai szerint minden ötödik élelmiszerminta transzzsírsav-tartalma meghaladja a határértéket. 2012 eleje óta zajlik az egyeztetés a kormány és az élelmiszeripar szereplői között arról, hogyan nézzen ki Magyarországon a szabályozás, figyelembe véve a fogyasztók érdekeit, de azt is, hogy az iparnak se okozzon szükségtelen gazdasági károkat az új előírás - fogalmazott az InfoRádiónak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének titkára.

Szöllősi Réka hozzátette: az ágazatban nagyon sok a mikro és kisvállalkozás, nekik időt kell adni az érintett termékek kivezetésére. Januárban lép hatályba a rendelet, de egy éves átmeneti időt kapnak az átállásra a feldolgozók.

A rendelettervezet előírja, hogy a gyártói nyilvántartásban szerepelnie kell az ételalapanyagok transzzsírsav-tartalmának, különös tekintettel az olajokra, zsírokra, zsíremulziókra, amelyeket a gyártó az élelmiszer előállításakor összetevőként felhasznál vagy alkalmaz.

A szakember hangsúlyozta: 2015 januárjától már teljesen biztosak lehetnek abban a vásárlók, hogy a Magyarországon legálisan árult termékek transzzsírsav tartalma, megfelel a követelményeknek, vagyis két százalék alatt van.

A kompromisszumos tervezetet már az EU is jóváhagyta.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×