eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Költségvetési Tanács: tartható a hiány, de nőnek a kockázatok

A Költségvetési Tanács a magasabb kiadások mellett is elérhetőnek tartja a GDP-arányos hiánycélt, de figyelmeztet a növekvő kockázatokra, és fokozott gazdálkodási fegyelmet tart indokoltnak.

A kormány szombaton nyújtotta be az idei büdzséhez módosításait, amelyek összesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát, az uniós módszertan szerinti hiánycélt ugyanakkor vélhetően nem veszélyeztetik. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat alapján a 2013-as költségvetés bevételi főösszege 15 325 milliárd, kiadási főösszege 16 376 milliárd forintra nő, így a tervezett hiány 1050 milliárd forintra emelkedik.

A Költségvetési Tanács véleményében emlékeztet rá, hogy a kormány a módosítással biztosítaná egyebek mellett a Takarékbank feltőkésítéséhez szükséges 100 milliárd forintot, valamint az E.ON SE hazai földgázipari érdekeltségeinek megvásárláshoz szükséges 71 milliárd forint költségvetési fedezetét, az EU Önerő Alap keretének 20 milliárdos megemelését és a pedagógus béremeléshez szükséges 32,5 milliárdos forrást. A kormány további 11 milliárd forinttal emelné meg a Felsőoktatási Strukturális Alap előirányzatát, és 84 milliárddal mérsékelné az Országvédelmi Alap előirányzatát.

A tanács véleménye szerint a változatlan árfolyamon számított GDP-arányos bruttó államadósság várhatóan csökken 2013 végére az egy évvel korábbihoz képest, tehát az adósságszabály teljesül. Ugyanakkor a csökkenés mértéke szerény, és a költségvetési hiány mellett az adósságkezelési folyamatok és a nominális GDP alakulása is befolyásolhatja, így e tekintetben is érezhetők kockázatok a testület szerint.

Az indoklásban kifejtik azt is: a célként kitűzött ESA-egyenleg elérhető akkor, ha a makrogazdasági pálya az év egészében stabil marad, a kiadások felett feszes kontrollt gyakorol a kormányzat, és a bevételek a vártnak megfelelően alakulnak, ideértve az évközi kormányzati intézkedések miatti többleteket is. Ezek eredményeképp az államadósság-szabály is teljesülhet - írják.

A tervezet a kormány számításai szerint a költségvetés pénzforgalmi hiányát 171 milliárddal növeli, az Országvédelmi Alap előirányzatát pedig 84 milliárddal csökkenti, ami közel 250 milliárddal emeli az államadósságot ahhoz a helyzethez képest, mintha az alap jelenlegi, 400 milliárdos előirányzata változatlan maradna. Ez, a GDP 0,8 százalékát meghaladó összeg a KT szerint már jelentősen befolyásolja az államadósság-szabály teljesülését egy olyan helyzetben, amikor azt más tényezők (a tervezettnél mérsékeltebb gazdasági növekedés és lényegesen alacsonyabb infláció) is veszélyeztetik. Ezért a tanács felhívja a figyelmet: már korábban is jelezték, hogy államadósság-szabály számítási módszerének felülvizsgálata indokolttá vált.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×