eur:
393.52
usd:
368.48
bux:
65936.33
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Fidesz-MSZP számháború: hányan dolgoznak ma Magyarországon?

Magyarországon ma 207 ezerrel többen dolgoznak már, mint a kormányváltás előtt, miközben egyre többen élnek segély helyett munkából - közölte a Fidesz. A szocialista Gúr Nándor előzőleg azt mondta, több százezerrel kevesebben dolgoznak ma Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltás utáni első negyedévben.

A kormánypárt aláhúzta, hogy a családi adórendszernek, a 16 százalékos adókulcsnak, a rekord alacsony inflációnak és a minimálbéremeléseknek köszönhetően a fizetések és vásárlóerejük nőtt. Infláció fölött nőttek a nettó bérek és a nyugdíjak - tették hozzá.

Véleményük szerint a "bukott baloldal üres fecsegésével szemben" a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelési programot hajtja végre a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak. A Fidesz e heti döntéseinek hatására pedig még több pénz marad a családok zsebében, mert még nagyobb lesz a családi adókedvezmény a kiskeresetűeknek, és további rezsicsökkentés lép életbe a fűtési szezonra - emelték ki. Hangsúlyozták: eközben Magyarország az utolsó fillérig visszafizette a "bukott baloldal" által felvett IMF-hitelt, stabilizálta pénzügyi helyzetét és kijött a gazdasági recesszióból.

Az MSZP alelnöke előzőleg azt mondta, több százezerrel kevesebben dolgoznak ma Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltás utáni első negyedévben. Gúr Nándor szerint "mindenféle statisztikai bűvészkedés" folyik, és azt mondják, hogy az elmúlt évtizedben nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma. Az a 3 millió 960 ezres statisztikai szám, amelyet foglalkoztatottként bemutatnak, valójában mintegy 300 ezerrel kisebb, mint a gazdasági világválság előtt - mondta a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×