eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Hszinhua: a jüan liberalizációja Kína bátorságáról tanúskodik

Kína bátorságát dicsérte a jüan liberalizációjának kapcsán kommentárjában a Hszinhua hírügynökség, amely a további gazdasági reformok szükségességére is felhívta a figyelmet.

A Hszinhua úgy fogalmazott: a gazdaság fejlesztésével párhuzamosan nyolc éve folyik a jüan árfolyam-mechanizmusának reformja, amelyet a kelet-ázsiai ország "bátran" hajt végre, s közben az esetleges káros hatások kiszűrésén is dolgozik. A hírügynökség szerint ugyanakkor egyes nyugati politikusok alaptalanul Kínát vádolják országuk külkereskedelmi hiányáért, mondván, Peking mesterségesen alacsonyan tartja a jüan értékét. A tények azt bizonyítják: az utóbbi nyolc évben a kínai valuta értéke 33 százalékkal nőtt a dollárral szemben. A jüan erősödése ráadásul a kínai emberek áldozatvállalásával járt: a termelőipari ágazatban tízezrek voltak kénytelen nyereségük csökkenésével szembesülni.

A jüan további liberalizációja nem történik "egyik napról a másikra", az összetett folyamat, ráadásul Kína párhuzamosan gazdasági növekedésének fellendítésére is törekszik. A reform ugyanakkor számos előnnyel is jár, hosszú távon pedig hozzájárul a gazdasági szerkezet átalakításához. A megkezdett utat folytatni kell, onnan nincs visszafordulás - így a Hszinhua, amely megemlíti: a jegybank szombaton újabb lépést tett a kamatliberalizáció felé, eltörölve a banki kamatlábak alsó küszöbét.

A következő hónapok várhatóan újabb, a pénzügyi ágazatot érintő reformokat hoznak majd. Azok sikeréhez más ágazatok átalakítása is szükséges, így a földtulajdon, az állami monopóliumok és a pénzügypolitikák területén - írja a Hszinhua.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×