eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Varga: az Eximbank 70 millió eurós hitelt nyújt a Borsodchemnek

A Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Borsodchem vegyipari vállalat 70 millió eurós hitelmegállapodást kötött: a társaság exportfejlesztésre kapja a forrást, amely azt is lehetővé teszi, hogy beszállítói között egyre nagyobb szerepet kapjanak a magyar kis- és középvállalatok.

Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tájékoztatta pénteken az MTI-t.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Eximbank decemberben 500 millió dolláros kötvénykibocsátással tett szert új forrásokra. "Ennek egy jelentős része még rendelkezésre áll, és arra lehet számítani, hogy a közeljövőben lesz mód hasonló jellegű hitelmegállapodások megkötésére" - mondta a miniszter.

A mostani megállapodást az elmúlt időszak legnagyobb exportösztönzési célú hitelének nevezte Varga Mihály. A Borsodchem kínai tulajdonosa, a Wanhua Ázsiában és Európában is a vegyipari termékek egyik legnagyobb forgalmazója - mondta. Hozzátette, van mód arra, hogy az európai piacokon lévő volument növelni tudja a vállalat, ahogy arra is számít a kormány, hogy akár Ázsia, akár más kontinensek irányába is növelje a kivitelt.

Varga Mihály rámutatott: a tavalyi, mintegy 80 milliárd eurós kivitel jelentős része, 60 milliárd euró az Európai Unió országába irányult, és csak 10-10 milliárd euró kerüli az unión kívül európai országokba, illetve a világ többi tájára. "Szeretnénk ezt az egyoldalúságot a jövőben oldani" - fogalmazott.

Ennek érdekében - mondta -, a kormány keresi azokat a partnereket, amelyek nemcsak Európába, hanem más kontinensekre is tudnak exportálni, továbbá készek arra, hogy magyar kkv-kat is bevonjanak az exportbővítésbe. A magyar kkv-k csupán az exportvolumen 11 százalékával rendelkeznek - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×