eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Devizahitelek - Jót tett az OTP árfolyamának a Kúria döntése

Szárnyal az OTP árfolyama, amióta kiderült, hogy a Kúria döntése szerint érvényes az OTP Bank ügyfele által vitatott devizahitel-szerződés, de az árfolyamrés egy százalék, plusz-mínusz fél százalék lehet. A Kúria negyed három körül hozta nyilvánosságra ítéletét.

A bankpapír árfolyama fél három előtt indult emelkedésnek, 14.30-kor 4750 forint volt az árfolyam, 3,26 százalékos erősödés után, 14.50-re pedig már 4790 forintnál járt, 4,35 százalékkal emelkedett.

A Kúria csütörtökön hirdetett ítéletet abban a felülvizsgálati eljárásban, amelyben egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét tárgyalta.

A felperes keresete szerint, mivel az átváltás költségét tételesen nem tüntette fel a bank a vele kötött szerződésben, holott ez a költség is szorosan a szerződésben rögzített kölcsönügylethez tartozik, a szerződés semmis.

Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítása érdekében.

A másodfokú bíróság indoklásában többek között azzal érvelt: a fogyasztó védelme érdekében szükséges, hogy minden adat a rendelkezésére álljon, ami ahhoz kell, hogy el tudja dönteni, képes-e a szerződésszerű teljesítésre. A törvényszék döntésének hatályon kívül helyezése érdekében fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×