eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Domokos: Közel egymillió ember vergődik hitelcsapdában

Közel egymillió ember vergődik hitelcsapdában, ami az egész ország számára jelentős kockázati tényező. Erről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn Alsóörsön, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület által szervezett nyári középiskolás tábor megnyitóján beszélt.

Az emberek pénzügyi kiszolgáltatottsága nem csak az egyén gondja, hiszen az ország pénzügyi, gazdasági helyzete nem tud jobb lenni a polgárok pénzügyi, gazdasági helyzeténél - mondta Domokos László.

Hozzátette: ez a pénzügyi válság tapasztalata is; akik azt hitték, hogy a pénz olyan, mint a levegő, és bárki hozzá tud férni ingyen, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A hitelbőség öt évig volt jelen az országban, s ennek végeredménye az, hogy ma közel egymillió ember a hitelfelvétel csapdájában vergődik.

"Mindannyian, egyenként hozzá tudunk járulni tehát az ország gazdasági helyzetének javulásához vagy romlásához, attól függően, hogy jó következtetéseket vonunk-e le a válságból, és el tudjuk-e kerülni a kockázatokat" - összegzett az ÁSZ elnöke.

A pénzügyi kultúra fejlesztésére és a pénzügyi ismeretek népszerűsítésére alakult Econventio egyesület hagyományos nyári középiskolás táborába a résztvevőket az egyesület pénzügyi tesztjét kitöltő 12 ezer diák közül választották ki, a hálózathoz tartozó 142 iskola közül öt intézmény küldhetett Alsóörsre hatfős csapatokat.

A hatnapos táborban a középiskolások betekintést nyernek szakmai előadásokon keresztül a pénzügyi ismeretek világába: így például a különböző pénzügyi és banki műveletekkel, rendszerekkel, továbbá az adózással ismerkedhetnek meg a szabadidős programok mellett.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×