eur:
393.83
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Soros: Európa a lassú halálba menetel

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére - idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.

A milliárdos befektetési alapkezelő szakember elmondta, hogy "Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a lassú halálba vezette". Ezt meg kell akadályozni - tette hozzá.

Soros György idézett kijelentésével közvetve az EKB-t illette bírálattal azért, amiért csütörtöki kamatdöntő ülésén sem nem csökkentette irányadó kamatát, sem nem jelentett be semmiféle nem konvencionális intézkedést az euróövezeti gazdaság élénkítésére.

Japán ezzel szemben tanult saját hibájából - mutatott rá - és drasztikusan irányt változtatott: "Amit viszont a japánok most tettek, az valóságos szenzáció" - mondta Soros György, hangsúlyozva, hogy meglehetősen "tűzveszélyes" lépésről van szó.

A japán jegybank csütörtökön milliárdos likviditásnövelő gazdaságélénkítő intézkedési csomagot jelentett be.

"A program gigantikus méretű. Japán háromszor annyi pénzt pumpál a gazdaságba, mint amennyit az Egyesült Államok" - mutatott rá Soros György. "Egy ilyen programot elindítani azonban olyan 25 év után, amikor csak a deficitet halmozták anélkül, hogy a gazdaságot ki tudták volna billenteni a holtpontról, azzal a veszéllyel jár, hogy elveszíthetik felette az ellenőrzést" - figyelmeztetett a milliárdos befektetési alapkezelő szakember az amerikai CNBC tévécsatornának adott interjúban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×