eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egyhavi mélypontra süllyedt a forint kedden délután

Gyengüléssel reagált a forint a monetáris tanács keddi döntésére, amellyel 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és lassabban, de délután is folytatódott a gyengülés.

Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők szerint a piac rosszul fogadta a kamatcsökkentést, amelyet túl korainak tartanak, és ezt tükrözi a forint gyengülése. A kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztató után egy euróért már 282,30 forintot kértek, ami egyhavi mélypont.

A legtöbben úgy vélik, hogy a monetáris tanács külső tagjai leszavazták a három régi belső tagot, ami a kereskedők szerint különböző spekulációkra is okot adhat.

Az eurót kedden délután fél ötkor 281,92 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, míg délelőtt fél 10-kor 278,20 forinton, hétfő este pedig 277,78 forinton forgott.

A svájci frank 234,79 forinton állt délután fél ötkor, míg délelőtt 231,60 forinton, hétfő este pedig 231,19 forintot kértek egy frankért.

A dollárt 224,48 forinton jegyezték délután, szemben a délelőtti 222,90, illetve a hétfő esti 221,90 forinttal.

A jen 2,8575 forinton állt, míg délelőtt 2,8380 forinton, hétfő este pedig 2,8197 forinton jegyezték a japán fizetőeszközt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×