eur:
395.4
usd:
372.39
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Június közepéig a parlament elé kerülhet a költségvetés

A kormány június 15-ig tervezi benyújtani a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát - közölte György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően.

Orbán Viktor miniszterelnök május 2-án úgy nyilatkozott: arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. "Elég példátlan módon már az év felénél legyen meg a következő év költségvetésének kerete, sarokszámai és a bevételi oldala" - fogalmazta meg javaslatát, amelyet a kormánypárti képviselőcsoport támogatott.

Hétfőn - ezúttal is a kormánypárti frakciószövetség üléséről távozóban - azt mondta a miniszterelnök, hogy a nyár közepére állnia kell a 2013-as büdzsé vázának, és szeptemberben már csak a költségvetés nagyobb egységein belüli részdöntéseket kell meghozni. Óvatos tervezési filozófia követésének szükségességéről beszélt és jelezte, megpróbálnak a magyar gazdaság számára, amennyire az a jelenlegi európai viszonyok között lehetséges, egy kiszámítható költségvetést megalkotni.

Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a költségvetést első körben, azaz a főszámokat érintően július 9-ig tárgyalja majd a parlament.

Csütörtökön a nemzetgazdasági tárca közzétette a 2013. évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges makrogazgadasági feltételeket, a prognózis 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol, amely megegyezik a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő előrejelzéssel.

Jövőre a tárca a beruházások 0,3 százalékos bővülésére számít az idei 2,3 százalékos csökkenés után. A Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő 1,4 százalékos mértéknél kevésbé, 1,2 százalékkal esik vissza idén a háztartások fogyasztása a dokumentum szerint, jövőre pedig 0,2 százalékkal bővül a korábban várt 0,7 százalék helyett.

Az infláció az idén 5,2, jövőre 4,2 százalék lesz. A nettó átlagkereset a 2012-es 1,7 százalékos növekedés után jövőre 4,8 százalékkal bővül a minisztérium közlése alapján.
Az uniós pénzügyminiszterek (ECOFIN) június 22-én üléseznek és döntenek arról, fenntartják-e a Magyarországot a Kohéziós Alapból megillető kötelezettségvállalások részleges felfüggesztésére vonatkozó korábbi döntésüket.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 21:13
×
×
×
×