eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Hogyan alakul a jövő héten az üzemanyagok ára?

Sokat esett a héten az olaj átlagos árfolyama, és a forint is tovább tudott erősödni a dollárhoz képest, ami azt jelenti, hogy az előttünk álló héten tovább csökkenhetnek a hazai üzemanyagárak. A csökkenés mértékét jelenleg nagyobb bizonytalanság övezi, de akár négy-öt forintos vagy nagyobb literenkénti árváltozásra is sor kerülhet.

A napokban az Egyesült Államokból, Kínából és az eurózónából egyaránt olyan makroadatok érkeztek, melyek a gazdasági növekedés lassulását jelzik. Márpedig ez az olajkeresletre is negatív hatással lehet, ami a kínálati oldali félelmek enyhülésével karöltve az árfolyam zuhanásához vezetett a napokban. A Brent a 119 dolláros magasságokból egészen 113 dollárig esett péntekre.

Az olaj árfolyamának esésével párhuzamosan a finomított termékárak is lejjebb kerültek az utóbbi napokban. A benzin esetében 2,4, a gázolajnál pedig 1,4 százalékkal esett a heti átlagos jegyzésár. Az utóbbi hónapokban a benzin ára nagyon nagyot emelkedett, ez magyarázza, hogy az utóbbi hetekben jelentősebb lefele irányuló korrekció bontakozott ki, mint a gázolaj piacán.

Eközben az EU/IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban még múlt héten érkezett biztató jelek miatt a forint árfolyama tovább erősödött a héten a dollárral szemben. A hazai fizetőeszköz a héten 216,4-es átlagot ért el, miközben múlt héten 221,1-es értéket lehetett megfigyelni. Mindezek következtében forintban mérve a benzin átlagára 4,5, a gázolajé pedig 3,5 százalékkal került lejjebb.

A Portfolio.hu véleménye szerint az utóbbi napok ármozgásai alapján az előttünk álló héten tovább csökkenhet a benzin és a gázolaj ára a hazai kutakon. Az elmozdulás mértékét illetően azonban bizonytalanság mutatkozik: a Mol pontos árképzése nem ismert, így nem tudni, hogy az olajcég a legutóbbi árdöntése során a keddig bezárólag mutatkozó üzemanyagár-változásokat is alapul vette-e a döntés során.

Amennyiben nem, úgy az egész hetes folyamatok alapján, a benzin piacán öt-hat, a gázolajnál négy-öt forintos árcsökkenés lehet. Amennyiben viszont a múlt hét eleji ármozgásokra a pénteki emeléssel már reagált a Mol (erre nagy az esély), úgy a benzin és gázolaj esetében egyaránt négy-öt forintos árcsökkenésre kerülhet sor.

A gazdasági portál által követett üzemanyagár-jegyzések változása alapján a Mol árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet azokat előre jelezni. Ez annak tudható be, hogy a Mol (egy GVH vizsgálat alapján) a mediterrán (dél-olasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg Portfolio.hu által elérhető jegyzésárak észak-nyugat európaiak.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×